Infostart.hu
eur:
394.44
usd:
343.96
bux:
0
2026. március 19. csütörtök Bánk, József

Kijev szerint Moszkva totális háborút akar

Komoly veszteségei vannak az ukrán hadseregnek, miközben Kijev azzal vádolta meg Moszkvát, hogy "több tízezer áldozatot követelő, nagyszabású háborút" indított ellene. Az ukránok azt is elismerték, hogy több száz katonájuk esett fogságba.

"Lassan eljutunk arra a pontra, ahonnan nincs visszatérés... és ez a teljeskörű háború. Ez már valóság a szeparatisták és immár az orosz hadsereg által ellenőrzött területeken" - mondta Petro Porosenko ukrán elnök.

Valerij Geletej védelmi miniszter szerint Moszkva "nagyszabású háborút indított, amely akár több tízezer áldozatot követelhet majd". Sőt, azt is felvetette, hogy "nemhivatalos csatornákon keresztül" arról értesült, hogy az oroszok atomfegyvert vetnének be. Ukrán források szerint ugyanakkor a minisztert hamarosan leválthatják.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a BBC-nek adott interjújában azt mondta: a helyzet azért fajult idáig, mert a kijevi vezetés nem hajlandó "lényegretörő" politikai párbeszédet folytatni az ország keleti felével... a felkelők célja, távolabb tolni az lakónegyedeket lövő ukrán erőket a városoktól.
020914
Sajnos Európában ezt nem veszik észre... de most fontos folyamat indul, a közvetlen tárgyalások folyamata" - utalt a Minszkben indult megbeszélésekre, amelyeken a konfliktusban érintett felek vesznek részt.

A lázadó erők - Ukrajna és a NATO szerint valójában az orosz hadsereg - az utóbbi napokban olyan offenzívát indítottak, amelynek nyomán közel 700 ukrán katona és nemzeti gárdista esett fogságba.

Az ukránok kénytelenek voltak feladni a luganszki repteret, mert állításuk szerint orosz tankok támadták meg őket.

A lázadók azt állították, hogy a donyecki reptér közelében két ukrán szakasz adta meg magát.

Illovajszk közelében bekerítették az ukrán erőket és itt esett fogságba nagy részük. Az ukránok azt állították, hogy az oroszok a korábbi alkut megsértve nem biztosítottak szabad elvonulást nekik és sok visszavonuló ukránt lelőttek.

A tengerparti, félmillió lakosú Mariupolt, amelyet az ukrán erők "bevehetetlen erőddé" akarnak alakítani, bekerítették. A város körül valóságos lövészárok-rendszert építettek a katonák és a helyi lakosok.

A közösségi oldalakon, így például a Twitteren az egyik leggyakrabban emlegetett kifejezés a "Budapesti Memorandum", amelyben Ukrajna vállalta, hogy feladja atomfegyvereit, ha cserébe az Egyesült Államok és Oroszország garantálja területi egységét.

A NATO vezetése közölte, hogy 4000 fős gyorsreagálású erőt hoz létre "az orosz agresszió" megállítására.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez tartja a lelket az olajpiacban – szakértői forgatókönyvek a Hormuzi-szoros jövője ügyében

Ez tartja a lelket az olajpiacban – szakértői forgatókönyvek a Hormuzi-szoros jövője ügyében

A Hormuzi-szoros lezárása a globális olajtermelés mintegy 15 százalékát és a cseppfolyósított földgáztermelés ötödét érinti; Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa szerint a gázpiac képes alkalmazkodni a helyzethez, az olajpiac azonban nem. Úgy látja, ha az ígért 4-5 hétnél tovább húzódik az iráni konfliktus, akkor akár el is szabadulhat a pánik, és soha nem látott magasságokba emelkedhet a kőolaj ára.

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt – közölték szerdán a vállalatok.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Csúnya eséssel indul a nap a tőzsdéken - Egekben az olaj és az európai földgáz ára!

Csúnya eséssel indul a nap a tőzsdéken - Egekben az olaj és az európai földgáz ára!

Az ázsiai tőzsdéken nagy eséssel indul a nap, különönösen a japán tech papírokat adják ma reggel. Ezt követően Európában is nagyobb mínuszokra van kilátás, és Amerikában is folytatódhat az esés. Nem igazán van most hova menekülni, hiszen esnek a nemesfémek is. Az olajár és az európai gázár viszont tovább szárnyal, miután rakéták csapódtak be Katar kulcsfontosságú LNG-exportlétesítményébe, ez pedig tovább erősítette a félelmeket.  Gazdasági események szempontjából ma az angol jegybank, illetve az Európai Központi Bank kamatdöntéseire lesz érdemes figyelni, hiszen a közel-keleti háború alaposan átírta az idei évre vonatkozó várakozáskat. Ezt jól láthattuk tegnap a Federal Reserve kamatdöntésén is, több éves csúcsra ugorhat az infláció az elszálló energiaárak következményeként.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×