Széll György, azaz George Széll minden idők legkiválóbb magyar karmester-szeptettje, a Doráti-Ormándi-Reiner-Fricsay-Ferencsik-Solti-Széll gárda tagja volt. Közülük a legkevesebbet élt szülőhazájában, de mindig magyarnak vallotta magát.

Kereskedő édesapja 1900-ban költözött a családdal Bécsbe, amikor Széll György még csak három éves volt. Hamarosan megkezdte zongoratanulmányait, és csodagyerek lett belőle. Tizenegy évesen Londonban koncertezett, 17 éves korában vezényelte a Berlini Filharmonikus Zenekart.

Döntenie kellett: dirigens lesz vagy zongoraművész. Mint Solti György, ő is a karmesterséget választotta. Egymást követték pályája állomásai: Berlin, Strassburg, Prága, Darmstadt. Huszonhárom évesen vezényelte a Carmen előadását a Magyar Királyi Operaházban. Elismert lett opera- és koncert-dirigensként egyaránt.

1939-ben az Egyesült Államokban telepedett le. Vezényelt a New York-i Metropolitan Operában is, de 1946-ban Cleveland város zenekarához szerződött főzeneigazgatónak, s ezt a megbízatást haláláig fel sem adta. Már az első évben lecserélte a zenekari tagok felét, a létszámot száz fölé bővítette, és a clevelandi együttest kemény munkával, az 1950-es évek közepére, a világ egyik legmegbecsültebb zenekarává tette. Rengeteg hanglemezfelvételre kaptak felkérést, s Széll Györgyöt elárasztották meghívásokkal. A német romantikusok álltak repertoárja központjában, de vezényelte modern szerzők, így Bartók Béla kompozícióit is.

A Gramophone folyóirat idei szavazása során Széll György csatlakozhatott a zenei Halhatatlanok Csarnokában Solti Györgyhöz, s új tag lett még rajta kívül többek közt a ma élők közül Monserrat Caballé, René Fleming, Anna Nebtrenkó és Yo-Yo Ma, az elhunytak közül pedig Emil Gilelsz, Szergej Rahmanyinov és Segovia.