Infostart.hu
eur:
365.06
usd:
320.75
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Mutáns kórokozó a hasmenésjárvány kiváltója

A münsteri egyetem kutatóinak sikerült megállapítani, mi okozza a rohamosan terjedő, életveszélyes hasmenésjárványt Németországban. Ez a már korábbról ismert EHEC-bélbaktérium egy mutáns változata, amely ellenáll csaknem valamennyi antibiotikumnak. Közben immár 600 fölé emelkedett a fertőzöttek száma és közülük több mint ötvennek válságos az állapota.

A berlini Robert Koch Járványügyi intézet vizsgálatai kiderítették, hogy az Észak-Németországban termelt paradicsom, uborka és saláta tartalmazza az immár több halálos áldozatot követelő hasmenés kórokozóját.

Ezen a vidéken ugyanis a termelők általában állati eredetű trágyát használnak, és az EHEC-bélbaktériumok így kerültek be a zöldségfélékbe. Az intézet szóvivője elmondta azt is, hogy a térségben termelt salátát csak alapos mosás után, a paradicsomot és uborkát pedig kizárólag főtten szabad fogyasztani.

Lapértesülések szerint a piacokról mára szinte már mindenütt eltűntek az észak-német eredetű zöldségek, mert a fogyasztók a járvány terjedésétől tartva nem vásárolnak belőlük.

Időközben sikerült a kórokozót is azonosítani: a münsteri egyetem kutatói megállapították, hogy a rendkívül heveny lefolyású hasmenést a korábbról már ismert EHEC-bélbaktérium egy mutáns változata okozza, amely ellenáll a legtöbb antibiotikumnak. A kutatók most megfeszített munkával azon fáradoznak, hogy megtalálják a mutáns baktérium ellenszerét. Eddig ugyanis az orvosok főleg a tüneti kezelésre kényszerülnek.

Jelenleg már több mint 600 fertőzöttről tudnak, és egyre több kerül közülük válságos állapotba. Közben a hatóságok szünet nélkül intenek a tisztaság, a gyakori kézmosás szükségességére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: a Vatikánban járt Magyar Péter, rendkívüli ülésre készül a parlament

Tisza-kormány: a Vatikánban járt Magyar Péter, rendkívüli ülésre készül a parlament

Csütörtökön XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert a Vatikánban. A miniszterelnök magyarországi látogatásra hívta a Szentatyát, és bejelentette, hogy a kormány átvilágítás után folytatja a Hungary Helps programot. Itthon jogutód nélkül megszűnt 14 kekva, a kormány átalakítja a pedagógus-továbbképzést, az Igazságügyi Minisztérium pedig a bírósági eljárások gyorsításáról egyeztetett. A politikai figyelem közben a hétfői rendkívüli ülésre irányul, ahol a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügye kerülhet napirendre. Pénteken is percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×