Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
316.08
bux:
0
2026. szeptember 16. szerda Edit
Nyitókép: Pixabay

Elárverezik az első gépet, ami helyettesítette az emberi gondolkodást

Párizsban lesz az árverés, átszámítva egymilliárd forintot is érhet a csaknem 400 éves kincs.

Árverésre kerül a Blaise Pascal francia matematikus, fizikus, vallásfilozófus (1623-1662) által 1642-ben felfedezett első mechanikus számológép (pascaline) kilenc létező példányának egyike.

A november 19-én Párizsban megvásárolható pascaline leütési árát két- és hárommillió euró (800 millió és 1,2 milliárd forint) közé teszik.

„Ez volt az első kísérlet, hogy gép munkájával helyettesítsék az emberi szellemet, hogy gépesítsék a mentális számolást. Ez a ritka tudományos eszköz a Léon Parcé könyvtár eladása keretében kerül bemutatásra” – jelentette be közleményben a Chistie’s londoni aukciósház.

Léon Parcé Blaise Pascal műveinek szenvedélyes gyűjtője volt. Parcé tulajdonába került a Gondolatok első példánya is. Az aukció sztárja kétségkívül a számológép lesz. Pascal tizenöt kötete Descartes, Newton és Montaigne műveivel együtt kerül eladásra – írta az ArtDependence című magazin.

A francia tudós 1642-ben, 19 éves korában tervezte meg a számológépet, eredetileg a normandiai adóügyekben ítélkező bíróságban dolgozó apjának, Étienne Pascalnak kívánt vele segítséget nyújtani, akinek a feladata a tartomány adóbevételeinek az átszervezése volt.

A Pascal által létrehozott húsz példányból mindössze kilenc maradt fenn világszerte, több, későbbi példány a párizsi Musée des Arts et Métiers-ben látható, valamint a közép-franciaországi Clermond-Ferrandban lévő Henri-Lecoq múzeumban, egy példányt Drezdában őriznek, egy pedig Bonnban, az IBM gyűjteményében található.

A Christie’s szerint az árverésre kerülő példány „az egyetlennek tekinthető, amely még magánkézben van”.

Az árverés előtt a pascaline-t szeptember 10 és 23 között, illetve november 13-tól 19-ig Párizsban, illetve október 11. és 15. között New Yorkban, majd október 23. és 29. között Hongkongban állítják ki.

A három pascaline-típus közül az egyik decimális (összeadásra, kivonásra, szorzásra és osztásra alkalmas), a másik könyvelő (pénzszámláló), a harmadik pedig távolságok kiszámításra, illetve földmérésre alkalmas.

Az árverésre kerülő példány az egyetlen ismert a létezők közül, amelyet földmérésre használtak és még ma is működőképes – közölte a Christie’s.

Címlapról ajánljuk
Grád Ottó: segítség a dízeltámogatás, és nem veszélyezteti az ellátás biztonságát

Grád Ottó: segítség a dízeltámogatás, és nem veszélyezteti az ellátás biztonságát

Segítséget jelenthet a dízelautósoknak a havi ötezer forintos támogatás, miközben nem veszélyezteti az üzemanyag-ellátás biztonságát – mondta az InfoRádióban a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, aki szerint a gázolaj magas árát elsősorban a nemzetközi beszerzési nehézségek magyarázzák. Grád Ottó a drágulás okairól és a támogatás várható hatásáról is beszélt.

Bendarzsevszkij Anton az Arénában az orosz választás előtt: a kormánypárt nem megverhető, egy békepárti formációt le is szedtek

Oroszországban parlamenti választást tartanak a hétvégén. Tíz párt indul el rajta, de egyik sem háborúellenes, és nem kérdés, hogy a kormányzó Egységes Oroszország győz – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, ugyanakkor érdemes figyelni arra, hogy Vlagyimir Putyin pártjának támogatottsága választásról választásra csökken, mert a kampányban mindenről szó van, csak arról nem, ami az oroszokat leginkább foglalkoztatja.
inforadio
ARÉNA
2026.09.16. szerda, 18:00
Kovács Levente
az Óbudai Egyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×