Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Unsplash

Kanadában is tesztszakaszba lép a lebénult emberek számára fejlesztett, agyba ültethető chip

Az Elon Musk vezette Neuralink megkapta az engedélyt az első klinikai kísérletek elindítására Kanadában az agyba ültethető chipre, mellyel a lebénult emberek gondolataik segítségével irányíthatnak digitális eszközöket.

Az agyi chipet fejlesztő startup szerint a kanadai tanulmány célja, hogy felmérje az implantátum biztonságosságát és kezdeti működését - írja a Reuters híradása nyomán a Portfolio. Az eszköz a tervek szerint lehetővé teszi majd a mind a négy végtagjukra lebénult emberek számára, hogy gondolataikkal külső eszközöket irányítsanak.

A kanadai University Health Network kórház külön közleményt adott ki, melyben közölte, hogy torontói létesítményét választották ki a bonyolult idegsebészeti beavatkozás elvégzésére.

Az Egyesült Államokban már két emberbe beültették a Neuralinket,

a vállalat szerint a második páciensnél jól működik az eszköz, ugyanis képes vele videojátékokkal játszani, illetve azt is megtanulta, hogyan tervezhet 3D-s tárgyakat.

Az Elon Musk és egy mérnökcsoport által 2016-ban alapított cég egy koponyába ültethető agyi interfészt is készít, amely terveik szerint segíthet a fogyatékkal élő betegeknek újra mozogni és kommunikálni, valamint a látást is helyreállítja.

A startup szeptemberben megkapta az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságtól az "áttörést jelentő eszköz" minősítést a látás helyreállítását célzó kísérleti implantátumára - írják.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×