Infostart.hu
eur:
365.08
usd:
326.15
bux:
144400.58
2026. november 3. kedd Győző
Herman Göring náci vezető egyik háza, ahol öt holttest maradványait találták a padló alá rejtve. Forrás: X / NEXTA
Nyitókép: Forrás: X / NEXTA

Örökre rejtély marad a Farkasveremben talált csontvázak története

Hermann Göring villájában legalább négy ember maradványait - köztük egy kisgyermekét - találták meg.

Túlságosan roncsolódtak azok a kéz- és lábnélküli emberi csontvázak, amelyekre Hitler keleti fronti főhadiszállásánál, a mai Lengyelország területén leltek, így lehetetlen megállapítani az áldozatok kilétét, illetve haláluk okát - közölte az eset miatt indított nyomozásért felelős helyi ügyészség szóvivője.

A törvényszéki szakértők a maradványok vizsgálata során megpróbálták kideríteni az áldozatok nemét, életkorát és haláluk körülményeit, azonban a csontvázak rossz állapota miatt a vizsgálat kevés eredménnyel szolgált, így késő márciusban leállították - jelentette Daniel Brodowski, az ügyészség szóvivője.

A szakértők szerint a megtalált csontvázak legalább négy ember maradványai, három közülük középkorú férfi lehetett, a negyedik pedig egy pár éves gyerek, akinek nemét nem lehetett megállapítani - folytatta Brodowski.

Korábbi jelentések szerint a maradványok között egy csecsemő csontváza is volt.

A maradványokra Hermann Göring, a Luftwaffe egykori parancsnokának villájában találtak rá még február végén a Latebra Foundation nevű amatőr archeológusokból álló csoport tagjai, akik elmondásuk szerint már évek óta engedéllyel folytattak ásatásokat a területen.

A Farkasveremként (Wolfsschanze) elhíresült búvóhely a Harmadik Birodalom elsőszámú főhadiszállása volt a keleti fronton. A komplexumot, amely nagyjából 250 hektáron terült el, maguk a nácik próbálták lerombolni még 1945-ben mikor visszavonultak az előrenyomuló szovjet Vörös Hadsereg elől. A gierlozi erdőben található bunkerek, barakkok és egyéb épületek romjait ma turisták látogathatják.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm szigete ellen, miközben a Trump-kormányzat nyilvánosan arról beszél, hogy egyre közelebb kerülhetnek a diplomáciai megállapodáshoz. Az események hatására emelkedik az olajár, illetve jöhet az újabb esés a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×