Infostart.hu
eur:
356.36
usd:
308.7
bux:
0
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Nyitókép: Pixabay

Szakértők szerint komoly veszélyeket rejt az e-cigaretta is

Úgy tűnik, hogy az e-cigi sem jobb mint a hagyományos dohánytermékek. most éppen veszélyes anyagokat találtak azok vizeletében, akik rendszeresen szívnak e-cigarettát.

Mérgező nehézfémeknek tehetik ki a szervezetüket azok a tinédzserek, akik rendszeresen használnak e-cigit – állítja a Nebraska Egyetem kutatói által vezetett, a Tobacco Control folyóiratban publikált tanulmány, amelyet a hvg.hu ismertet.

A kutatók 200 amerikai fiatalt vizsgáltak, akik 13-17 év közöttiek voltak. Mint kiderült: azok vizeletében, akik naponta legalább nyolcszor szívtak bele az e-cigarettába, 30 százalékkal több ólom, és kétszer több uránium volt kimutatható – szemben azokkal, akik csak alkalmilag használták az e-cigit. Arra is fény derült, hogy azoknál, akik az édes ízvilágú termékeket preferálták (szemben a mentolos, mentás ízekkel),

az uránium biomarkerei kiugróan magasak voltak.

Ennek oka, hogy az e-cigikhez használt folyadékok tele vannak méreganyagokkal.

Viszont a témával kapcsolatban a Science Alert azt hangsúlyozza: kutatásból hiányzott egy olyan kontrollcsoport, ami nem használ e-cigit. Így össze lehetett volna vetni az eredményeket olyan emberekével is, akik abszolút nem használják az elektromos cigarettát.

Az e-cigi jelentette veszély azonban így is aggasztó, és további, nagyobb vizsgálatok lesznek szükségesek a területen. A kis létszámú vizsgálat nem jelenti egyenes ágon azt, hogy az e-cigi nehézfémek felhalmozódását okozza a szervezetben – viszont már korábbi vizsgálatok is jutottak hasonló megállapításokra. Ez pedig azért nagyon veszélyes mert az ólom és az uránium fejlődési rendellenességeket okozhatnak.

Címlapról ajánljuk
Évente bő egymillió honosított állampolgár Európában – elemző: a krónikus munkaerőhiány az egyik fő ok

Évente bő egymillió honosított állampolgár Európában – elemző: a krónikus munkaerőhiány az egyik fő ok

2024-ben az EU-tagállamok összesen 1,2 millió embert honosítottak: a legtöbb új állampolgárságot Németország adta ki, majd Spanyolország és Olaszor­szág következett. Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban elmondta: bár 2025-re még nincsenek hivatalos adatok, a tendenciák alapján további növekedés várható. Részletesen beszélt arról is, hogy a nagyobb európai országok hogyan kezelik a helyzetet.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken, de a kormány azonnal lépett az ügyben. Részletek a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Történelmi rekord dőlt meg a fővárosi lakáspiacon, de a vevőknek érdemes előre tervezni

Történelmi rekord dőlt meg a fővárosi lakáspiacon, de a vevőknek érdemes előre tervezni

A budapesti újépítésű lakások piacán 2026 tavaszán ismét fellendült a kereslet, miközben az elérhető ingatlanok teljes állománya történelmi csúcsot ért el. Az Eltinga legfrissebb Budapesti Lakáspiaci Riportjában megállapítja, hogy az árak emelkedése megállt, sőt az Otthon Start programhoz kapcsolódó, kedvezőbb árfekvésű lakások térnyerésének köszönhetően az átlagárak minimálisan még mérséklődtek is. A vásárlók körében továbbra is a kisebb, egy- és kétszobás, jövőbeni átadású ingatlanok a legkeresettebbek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×