Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
314.05
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Alvás és koronavírus: ezt a négy típusú változást hozta a világjárvány

Többen küzdenek álmatlansággal ma, mint a pandémia kezdete előtt, az emberek alvásminősége is romlott, valamint megváltoztak az alvás kezdetével és a felkeléssel kapcsolatos szokásaink is a koronavírus-világjárvány alatt.

Az alvászavarok előfordulása növekedett, a pandémia alatt a kutatók által vizsgált minta több mint 56 százaléka tapasztalta álmatlanság jeleit, mondja Megan Petrov alváskutató, aki szerint bár ez egyáltalán nem meglepő, azért van ok az aggodalomra is. Az adatokat online gyűjtötték, 79 országból kaptak válaszokat kérdéseikre. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a világjárvány miként hatott az emberek életstílusára, ezen belül pedig alvási szokásaira, írja a MedicalXpress.

Így alszunk járvány idején

Alvás terén négyféle magatartást rögzítettek az adatok alapján:

  • késleltetett alvás,
  • kevés és töredezett alvás,
  • alvási opportunizmus,
  • szabálytalan és zaklatott alvás.

Késleltetett alvás esetében kevés változás van az alvás időtartamában vagy az ágyban töltött időben, de gyakoribb a későbbi lefekvési idő, valamint a rémálmok és a nap közbeni szundítás előfordulása. A válaszadók közel kétharmada alszik így.

A második leggyakoribb minta a kevés és töredezett alvásé: az érintettek később fekszenek le és kevesebb időt is tudnak az ágyban tölteni, ezért alvásuk rövidebb, minősége rosszabb, és szundikálással sem tudják ezt kompenzálni nap közben. Leginkább nők számoltak be ilyen típusú alvási szokásokról.

A válaszadók mindössze tíz százaléka

opportunista módon kihasználta a pandémiában számára rejlő lehetőségeket

és sokkal többet aludt, mint általában: a nagyobb alvásmennyiség azonban nem feltétlenül hozott számukra pozitív élettani változásokat, valószínűsíthető, hogy a munkanélküliek és a családi stresszt megélők számára alakultak át így az alvási szokások.

A szabálytalanul, zaklatottan alvók vannak a legkevesebben: Petrov szerint ezeknél a személyeknél volt a legrosszabb az alvásromlás, amely rémálmokkal és nap közbeni szunyókálással járt, és ennek a csoportnak a tagjai számoltak be a legnagyobb súlyosságú álmatlansági tünetekről.

Az alvás is alapvető az élethez

Petrov szerint ez a négy profil azt mutatja meg, hogy a világjárványra adott akut válaszok nagymértékben függnek a korábbi alvástörténettől, a nemtől és más háztartási tényezőktől.

"Az alvás az élet alapvető része – mondta –, akárcsak a levegő, a víz és az élelmiszer.

Egészségünk és működésünk károsodik, ha a belélegzett levegő, az ivott víz és az elfogyasztott ételek minősége rossz. Ugyanez a helyzet akkor is, ha az alvás rossz minőségű és nem elégséges mennyiségű."

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×