Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
otthon elvégezhető diagnosztikai eljárás
Nyitókép: eletingenlok.hu

Megkapta az első beteg a rák elleni kísérleti vakcinát

Egy bőrrákos ember az első, akin vizsgálják a szer hatását.

A melanómás beteg esetében a BioNTech vakcinjáát egy egy immunonkológiai szerrel kombinálva használják - írja a Portfólió. Vizsgálják majd, hogy miként működik két szer együtt, valamint, hogy mennyire hatékonyak és biztonságosak. Külön-külön, és együtt is értékelik majd az alkalmazott hatóanyagokat.

A viszgálatokba 120 rákos embert vonnak be.

Az mRNS-alapú oltások az elképzelések szerint rugalmasságuknak köszönhetően daganatos megbetegedések ellen is bevethetőek lehetnek, sőt akár személyre szabott rákvakcinák formájában is.

"Célunk, hogy kihasználjuk az immunrendszer erejét a rák és a fertőző betegségek ellen. Sikerült demonstrálnunk az mRNS vakcinákban rejlő lehetőségeket a Covid-19 kezelésében. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a rák globális egészségügyi fenyegetés, még a jelenlegi világjárványnál is rosszabb" – mondta Özlem Türeci, a BioNTech társalapítója.

Idén két további programot tervez indítani kísérleti mRNS-vakcináival a BioNTech, amely törekszik arra, hogy onkológiai termékcsaládját minél gyorsabban kifejlessze, a következő öt évben további vakcinák juthassanak el a klinikai fejlesztés késői szakaszába, és minél előbb a piacra dobhassák ezeket az oltóanyagokat.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×