Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
Nyitókép: MME/Panyik Norbert

MME: intő jel, hogy már az igénytelen fajok is fogyatkoznak

A cigánycsukot választotta az idei Év Madarának a Magyar Madártani Egyesület. A szervezet így próbálja felhívni arra a figyelmet, hogy az elmúlt 20 évben a mezőgazdaság miatt több mint felével csökkent a faj magyarországi állománya.

Egyre kevesebbet hallani Magyarországon a cigánycsuk jellegzetes énekét. A mezőgazdasági területekhez tökéletesen alkalmazkodott, parlagokon, csatornapartokon, gyümölcsösökben élő madár állománya ugyanis az elmúlt húsz évben nagyon (54 százalékkal) megfogyatkozott, már csak körülbelül 200 ezer példánya él az országban – mondta az InfoRádiónak Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője.

A szakember kiemelte, nem vitás, hogy globálisan, kontinentálisan és Magyarországon is a legjelentősebb élőhelyátalakításért és fajcsökkentésért, vagyis a biodiverzitás felborulásáért a nagyüzemű mezőgazdaság a felelős. Ma már ennek nagyságrendje ott tart, hogy az évszázadok óta az ember mellet élő, az emberi tevékenységhez nemcsak hogy alkalmazkodott, hanem ezt előnyére is kihasználó fajok

pillanatok alatt tűnnek el akár 90 százalékos nagyságrendben.

A cigánycsuk Magyarország valamennyi vidékén megtalálható – mondja Orbán Zoltán. „Aki már sétált gazos árokparton, vagy mezőgazdasági területen, az találkozhatott vele, legfejtebb nem tudta.”

Az apró, pingponglabdánál is kisebb madár hímje fekete és rozsdavörös. A cigánycsuk a növényzet csúcsán üldögél, onnan lesi rovar és pókzsákmányát.

Azért, hogy ne fogyjon tovább az állomány, a lakosság teheti a legtöbbet.

Tudatos döntésekkel ugyanis a mezőgazdaság káros hatásai is mérsékelhetők – hangsúlyozza a Madártani Egyesület szóvivője.

„Ha nem pazarlunk, és nem az van, mint Nyugat-Európában, hogy a megtermelt élelmiszernek a harmada-fele szinte automatikusan megy a kukába. Ha odafigyelünk arra, hogy lehetőleg helyi élelmiszert vásároljunk, akkor nem kell túlpörgetni a mezőgazdaságot” – fogalmazott a szakember. Így a mostani területek felén is akár meg lehetne termelni az élelmiszert biztonságosan.

Orbán Zoltán kiemelte: intő jel kell, hogy legyen, hogy már a cigánycsukhoz hasonló igénytelen fajok állománya is fogyatkozik. Ez ugyanis azt mutatja, hogy

az ember annyira tönkretette a környezetét, hogy az már nemcsak az élővilágra, de valószínűleg a saját egészségére is károsan hat.

További érdekességek itt olvashatók az Év Madaráról, a cigánycsukról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×