Infostart.hu
eur:
387.29
usd:
331.68
bux:
116447.2
2026. január 12. hétfő Ernő
A Moderna amerikai biotechnológiai cég koronavírus elleni vakcinája a McKesson elosztóközpontban a Mississippi állambeli Olive Branch településen 2020. december 20-án.
Nyitókép: MTI/AP pool/Paul Sancya

Az új variánsokra is fejleszt oltást a Moderna

A cég szerint jelenlegi védőoltásuk is hatékony az új törzsekkel szemben, de úgy tartják, egyelőre egy variánssal szemben csökkent csak a mostani hatékonysága.

Több irányban is tapogatózik a Moderna, miközben választ keres a frissen megjelent vírusmutációk problémájára: az egyik utat az ismétlő oltások megduplázása jelenti, míg a másikat a brit és a dél-afrikai, megváltozott tüskefehérjéjű variánsok felhasználásával fejlesztendő, új vakcinaverzió készítése adja. A Techchrunch cikke szerint mindezt elővigyázatosságból teszik csak, hiszen alapoltásuk is hatékony maradt az új törzsekkel szemben, mindössze a dél-afrikaival szemben vesztett ebből valamicskét.

A cég hozzáállása nem meglepő, hiszen a jövőre nézvést azt valószínűsítették a szakértők, hogy a szezonális influenzaoltáshoz hasonlóan a koronavírus ellenit is akár évről évre frissíteni lehet szükséges. Így az időközben várhatóan még tovább mutálódó vírussal szemben is eredményes védelmet tud majd nyújtani a vakcina.

Mindezen túl fontos információ az is, hogy a cég arról nyilatkozott: már elérhető oltásuk képes megemelni a védettség hatékonyságát bármely, a piacon jelenleg elérhető, vezető védőoltással kombinálva. Eszerint

akár az AstraZeneca, akár a Pfizer oltásával együtt lehet adni

a Modernáét, egy adagot az egyikből, egy adagot a másikból beadva az oltandóknak. Ez nagy segítség lehet akkor, ha valamelyik típusú vakcinából hiány áll fenn, az idő pedig szorít a második adag beadását illetően.

A Moderna oltása jelenlegi adataik szerint a brit variánssal semmit sem vesztett hatékonyságából, a dél-afrikaival szemben pedig annyiban áll a változás, hogy rövidebb ideig tart majd feltételezhetően az immunitás. Ennek remélhetőleg csak annyi lesz a következménye, hogy rövidebb idő elteltével kell beadni az ismétlő oltást az érintetteknek.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Bartal Tamás: több érvem is van a lakosság útalapú autópálya-matricája ellen

Bartal Tamás: több érvem is van a lakosság útalapú autópálya-matricája ellen

Autópálya-matricát hivatalosan nem lehet részletre vásárolni – mondta Bartal Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Kifejtette az álláspontját a szektorális sebességmérés bevezetéséről, valamint a lakosság használatalapú autópályadíjának lehetőségéről.

Pontos előrejelzés a rettentő ónos esőről – riasztások, térkép

A nyugat felől érkező, jobbára összefüggő frontális csapadékzónából hétfőn az esti, éjszakai órákban előbb a Dunántúlon, később már a főváros tágabb térségében, kedd hajnaltól, reggeltől pedig az északkeleti, keleti országrészben is várható csapadék.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
CSOK Plusz 2026: a legfrissebb változások, feltételek, tudnivalók egy helyen!

CSOK Plusz 2026: a legfrissebb változások, feltételek, tudnivalók egy helyen!

2026-ben is elérhető a bankoknál a legfeljebb 3%-os, fix kamatozású CSOK Plusz lakáshitel, amelyet a legalább egy gyermeket előre vállaló házaspárok vehetnek igénybe bármely hazai településen. A második új gyermektől járó, gyermekenként 10-10 millió forintos tartozáselengedés, illetve az illetékmentesség teszi vonzóvá még az Otthon Starthoz képest is. Mióta ez utóbbit bejelentették, több ponton módosult a CSOK Plusz feltételrendszere is, e változásokat külön megemlítve foglaljuk most össze a lényeget. CSOK Plusz 2026 feltételek, táblázatok, törlesztőrészlet és további részletek egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×