Infostart.hu
eur:
363.6
usd:
314.67
bux:
148380.84
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Nyitókép: pixabay

Őrületes sebességgel száguld, egyre fényesebb és nagyobb Borisov

Az üstökös vasárnap képrögzítőkkel felszerelt, nagyobb amatőr csillagászati távcsövekkel lesz megfigyelhető.

Kiss László csillagász az M1-en elmondta, hogy megfigyelések szerint az üstökös csóvája a 140 ezer kilométert is meghaladja. Kiss László kiemelte, hogy azért érdekes ez az üstökös, mert a csillagközi térből érkezett, amit a csillagász szerint onnan lehet tudni, hogy "őrületes sebességgel" száguld át a Naprendszeren és nem a Nap körül kering. Az elmúlt hetekben a felvételekből kiderült, hogy az üstökös olyan, mint amilyen üstökösöket a Naprendszerben látunk.

"Ez a test nagyjából háromnegyed részt vízből áll. Ma azt gondoljuk, hogy a Föld felszínére a víz üstökösmagokon keresztül érkezett kicsit több mint négy milliárd évvel ezelőtt, így ha más csillag körül ugyanolyanok az üstökösök, ennek van egy olyan implikációja, hogy talán máshol is lehet egy olyan szép kis életteli vizes bolygó, mint a miénk" - mondta a csillagász.

A Borisov-üstökös vasárnap halad el a Naphoz legközelebb, de még akkor sem lesz a Mars pályájánál közelebb - magyarázta. Kiss László beszélt arról is, hogy az első csillagközi üstököst két éve fedezték fel.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×