eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 11. szombat Ferenc

A Földhöz hasonló bolygókat fedeztek fel

Több mint száz távoli bolygó felfedezését jelentette be hétfőn egy nemzetközi kutatócsoport.

A NASA Kepler-teleszkópjának K2-missziója első évében gyűjtött adatok segítéségével összesen 197 lehetséges bolygót figyeltek meg és 104, Naprendszerünkön kívüli csillag körül keringő bolygó létét igazolták.

Az egyik legérdekesebb bolygócsoport egy négy, feltehetően sziklás bolygóból álló rendszer, és a planéták hasonlíthatnak a Földre - áll a kutatócsoportnak az Astrophysical Journal Supplement Series című online szaklapban bemutatott jelentésében.

A négy bolygó, melyek átmérője 20-50 százalékkal nagyobb a Földénél, a K2-72 nevű, M-színképosztályú vörös törpe körül kering. Csillaguk 181 fényévnyire található a Vízöntő csillagkép irányában. Körülbelül feleakkora, mint a Nap, és kevésbé fényes. A bolygók 2,5-24 nap közötti idő alatt kerülik meg csillagukat, kettőt közülük a Földhöz hasonló mértékű fény éri.

Szűk röppályájuk ellenére sem kizárható, hogy létezik élet a bolygókon, melyek egy ilyen csillag körül keringenek - fejtette ki a tanulmány vezető szerzője, Ian Crossfield, a Tucsonban lévő Arizonai Egyetem csillagászati laboratóriumának munkatársa.

A szakértők a Kepler űrteleszkóp és a Földről dolgozó teleszkópok adatainak kombinálásával határozták meg az új bolygók létét. A Kepler és K2 missziója úgy fedezte fel az új bolygókat, hogy megfigyelték az adott csillag fényében mérhető halvány ingadozásokat, melyeket egy előtte elhaladó bolygó okoz.

A 2009-ben útnak indított Kepler a NASA első missziója, amelynek célja a nagy valószínűséggel lakható, Földhöz hasonló méretű bolygók felfedezése. A Kepler első bevetése, melynek során az északi félteke egének egy részét vizsgálta csak, 2013-ban ért véget, majd egy meghibásodás kijavítása után kezdődött a K2-misszió, amely során az égbolt nagyobb területét figyeli meg, és képes a hűvösebb, kisebb, vörösbolygó-típusú csillagok nagyobb hányadát megvizsgálni. Mivel az ilyen csillagok a Naphoz hasonlóknál sokkal gyakoribbak a Tejútrendszerben, a közeli csillagok nagy valószínűséggel vörös törpék lesznek.

"Elemzésünk szerint a K2-misszó végére megduplázhatjuk vagy megtriplázhatjuk a közeli és fényes csillagok között keringő, viszonylag kicsi bolygók számát" - véli Crossfield.

Címlapról ajánljuk
Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…

Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…

Visszaesett a sörfogyasztás Csehországban. A teljes cseh sörtermelés 2023-ban alig több mint 20 millió hektoliter volt, ami 2,7 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. Ebből 15,2 millió hektolitert Csehországban fogyasztottak el, a többit exportálták. A visszaesés egyik oka, hogy egyre több cseh iszik alkoholmentes sört vagy söralapú üdítőitalt.

Beügyeskedték Vlagyimir Putyin parádéját az ukrán mellett a lett tévébe is a hackerek

Akaratán kívül sugározta a moszkvai, vörös téri katonai díszszemlét több ukrán és lett tévéadó. Orosz hackerek ugyanis feltörték a médiumok rendszereit május 9-én. Az ukránok sem maradtak adósok.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Több ezren tüntettek a grúz fővárosban a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen

Több ezren tüntettek a grúz fővárosban a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen

Több ezren vonultak ismét az utcákra szombat este Grúzia fővárosában, Tbilisziben, hogy tiltakozzanak a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen. Az április közepe óta tömegtüntetéseket kiváltó tervezet alapján előírnák, hogy azok a szervezetek, amelyek anyagi eszközeik több mint 20 százalékát külföldről finanszírozzák, külföldi ügynökökként regisztráltassák magukat. A kormány elképzelésének bírálói a tervezetet ahhoz a törvényhez hasonlítják, amelyet Oroszország széles körben alkalmaz a másként gondolkodók elleni fellépéshez.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×