Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A New Horizons új misszióján a Plutónál sokkal kisebb objektum felé tart

A Plutóról minden eddiginél részletesebb fotókat készítő New Horizons űrszonda elindult új missziójára, most a törpebolygónál is sokkal kisebb égitest, a nemrég felfedezett 2014MU69 felé halad.

A mintegy 48 kilométer átmérőjű égitest a Naprendszer külső határán található, a Plutótól majdnem 1,6 milliárd kilométerre kering pályáján. Az űrszonda 2019-ben ér legközelebb új céljához.

Az amerikai Johns Hopkins Egyetem alkalmazott fizikai laboratóriumának repülésirányítói adták ki a parancsot a Hew Horizonsnak a haladási irány megváltoztatására. Összesen négy manővert kell végrehajtania a következő két hétben, az első helyi idő szerint csütörtök este történt.

A 2006-ban fellőtt űrszonda volt a Pluto első földi "látogatója" idén júliusban. A New Horizons 4,8 milliárd kilométeres útja után is kitűnő állapotban van, a kutatók szerint még egy évig eltart, amíg a misszión rögzített minden adatát a Földre küldi.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és a New Horizons csapata augusztusban szemelte ki az űrszonda új úti célját, a Naprendszer távoli, fagyos határvidékén, a Kuiper-övben keringő MU69-et.

A szélsőségesen messzi, halvány objektumot 2014-ben fedezték fel a Hubble űrteleszkóppal. Néhány más, lehetséges célponttal szemben azért esett rá a választás, mert hozzájuk képest kevesebb üzemanyag kell az eléréséhez.

A MU69-ről úgy vélik, tízszer akkora méretű és ezerszer nagyobb tömegű, mint az átlagos üstökösök, köztük a 67/P Csurjumov-Geraszimenko, amelyet jelenleg is követ az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondája. A MU69 mérete a Plutónak azonban alig egy százalékát teszi ki, tömege talán az egy tízezrede.

Alan Stern, a New Horizons kutatócsoportjának vezetője elmondta, még ki kell dolgozniuk, milyen közel halad majd el az űrjármű a MU69 mellett. Azt szeretnék, ha a szonda 12,5 milliárd kilométernél, vagyis a Pluto melletti elszáguldás távolságánál közelebb kerülne hozzá.

A kutatók azt ígérték, 2019-ig jobb nevet találnak ki az objektumnak. "Noha valószínűleg az új találkozó nem lesz olyan drámai, mint a Pluto feltérképezése volt, mégis rekordot állíthat fel: ez lesz a legtávolabbi objektum, amit valaha földi űreszköz megközelített" - írta korábban Stern egy blogbejegyzésben.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×