Infostart.hu
eur:
387.42
usd:
331.9
bux:
117385.41
2026. január 12. hétfő Ernő

Az autonóm harci robotok betiltását követelik tudósok

Az önműködő, "autonóm" harci robotok háborús helyzetben való bevetése ellen emelt szót tudósok egy csoportja Buenos Airesben.

Intelligens drónok, amelyek definiált kritériumok alapján önállóan képesek emberek megölésére, már néhány éven belül elérhetőek lehetnek. Az autonóm fegyverrendszerek azonban könnyen terroristák és diktátorok kezébe kerülhetnek, célzott gyilkosságokra és etnikai tisztogatásokra is alkalmazhatják őket. A mesterséges intelligenciával rendelkező fegyvereket ezért be kell tiltani - áll a csaknem kétezer szakértő, többek között Stephen Hawking asztrofizikus, Steve Wozniak, az Apple egyik alapítója és Noam Chomsky amerikai nyelvész által is aláírt nyílt levélben.

"A mesterséges intelligencia eljutott egy olyan pontra, ahol az ilyen rendszerek bevetése nem évtizedek, hanem csupán évek kérdése. A számítógépek irányította háborús eszközök fegyverkezési versenyét meg kell akadályozni" - fejtették ki a kutatók, akik felhívásukban azt is közölték, nem akarnak részt venni ilyen rendszerek kifejlesztésében. Véleményük szerint miután ezeket a fegyvereket kidolgozzák, csak idő kérdése, hogy megjelenjenek a feketepiacon, és terroristák kezébe kerüljenek.

A tudósok nyomatékosították: nem az ember irányította harci robotok ellen foglalnak állást, amelyeket például az Egyesült Államok is bevetett már terroristák elleni harcban.

Az úgynevezett "gyilkos robotok" védelmére kelő vélemények szerint a harcmezőkön életeket is menthetnek az önműködő eszközök.

A tudósok felhívásukat a Buenos Airesben rendezett, a mesterséges intelligenciával foglalkozó nemzetközi konferencia alkalmából tették közzé Londonban. Úgy vélik, ha bármelyik vezető katonai hatalom előrehalad az önműködő fegyverek kidolgozásában, "elkerülhetetlenné válik a globális fegyverkezési verseny, az pedig ahhoz vezethet, hogy az autonóm fegyverek válhatnak a jövő Kalasnyikovjaivá".

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Trump újra nekiment a Fednek, miközben egyre feszültebb a helyzet Iránban - Mi történik a piacokon?

Trump újra nekiment a Fednek, miközben egyre feszültebb a helyzet Iránban - Mi történik a piacokon?

Az elmúlt héten a geopolitikai hírekre figyeltek a befektetők, és úgy tűnik, hogy ez ezen a héten sem lesz másképp, hiszen a hetek óta tartó iráni tüntetések miatt Donald Trump állítólag katonai beavatkozást fontolgat az országban. Eközben az tőzsdékre nyomást helyez, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell Donald Trump nyomásgyakorlásának és megfélemlítésének nevezett. Az ázsiai piacok ma kis emelkedést mutattak, Európában pedig csak oldalaztak a tőzsdék, az USA-ban viszont érdemi hangulatromlás volt megfigyelhető a nyitásban, később viszont javult a kép. Eközben nagyon komoly ralit láthatunk a nemesfémeknél: az arany és az ezüst is új csúcsra száguldott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×