Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
314.9
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Veszélyben a spanyolországi Altamira-barlang sziklarajzai

Spanyol tudósok nyílt levélben hívták fel a figyelmet arra, hogy az emberek jelenlétéből eredő hőmérsékletemelkedés, magasabb páratartalom milyen veszélyt jelent a híres Altamira-barlang páratlan értékű őskori sziklarajzaira.

Az észak-spanyolországi Santandertől 30 kilométerre nyugatra található 280 méter hosszú, több teremből, folyosóból álló mészkőbarlang mennyezetén 1879-ben fedezték fel az ősember festményeit és sziklarajzait. A legrégebbi alkotások több mint 36 ezer évvel ezelőtt keletkeztek - olvasható a The Independent online kiadásában.

Az UNESCO 1985-ben nyilvánította a világörökség részévé a barlangot, amelynek látogathatósága a kezdetektől éles vitákat váltott ki. Már az 1960-as, 1970-es években a szakemberek ismételten felhívták a figyelmet, hogy a nagyszámú látogató jelenléte károsítja a festményeket. A tudósok fellépése nyomán 1977-ben elzárták az Altamira-barlangot a turisták előtt, ám a spanyol műemlékvédelmi hatóságok 5 évvel később, 1982-ben ismét látogathatóvá tették a nevezetességet.

Az érdeklődők hároméves várólista alapján, kis csoportokban juthattak be a barlangba, 2001-ben megnyitották a barlang hasonmását azok számára, akik nem tudtak évekig várni a páratlan nevezetesség megtekintésére.

Az Altamira-barlangot 2002 ismét bezárták, 2011-ben viszont a spanyol kulturális tárca lehetővé tette, hogy sorsolás alapján kis csoportok bejuthassanak, és eltöltsenek 30 percet a helyszínen.

A madridi Complutense Egyetem tudósai most nyílt levélben fordultak az UNESCO-hoz, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy mennyire káros a barlangfestmények szempontjából a spanyol kulturális minisztérium döntése. Mint hangsúlyozzák, veszélybe kerültek az őskori műalkotások, amelyek rendkívüli fontosságúak a paleolitikum társadalmi berendezkedésének megértése szempontjából.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×