Infostart.hu
eur:
390.62
usd:
331.33
bux:
110476.6
2025. december 23. kedd Viktória

Magyar tudósokat ismertek el a növényi molekuláris biológia legjelentősebb díjával

Kondorosi Éva, az MTA levelező tagja, valamint férje, a tavaly elhunyt Kondorosi Ádám akadémikus kapta megosztva az International Society for Molecular Plant-Microbe Interactions (Növényi-mikrobiális Molekuláris Kölcsönhatás Nemzetközi Társasága/ IS-MPMI) nemzetközi díját.

A növényi molekuláris biológia legjelentősebb elismerést Kondorosi Éva vette át Kiotóban, a szervezet XV. kongresszusán - olvasható az MTA honlapján.

Mint a honlap kiemeli, Kondorosi Éva és Kondorosi Ádám, az MTA egykori rendes tagja, a hazai növényi molekuláris biológia iskolateremtő alakja eredményeit számos alkalommal elismerték. Mindketten megkapták a Széchenyi-díjat, Kondorosi Évát pedig két évvel ezelőtt külföldi tagjai közé választotta az Egyesült Államok Tudományos Akadémiája is.

Kondorosi Éva nemzetközi hírnevet azzal a kutatásával szerzett, amelynek keretében munkatársaival együtt bebizonyította, hogy a baktériumok is képesek a növényi sejtekben termelődő antimikrobiális, vagyis "mikrobaölő" kis fehérjék, a peptidek hatására differenciálódni.

Kondorosi Ádám megalapításától kezdve az MTA Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézetének munkatársa volt. Õ alakította meg és vezette hosszú időn át azt az eredményes kutatócsoportot, amely a növények és baktériumok nitrogénkötő szimbiózisának molekuláris alapjait vizsgálja. Nemzetközi elismertségét mutatja, hogy 1989-ben a francia Nemzeti Kutatási Tanács (CNRS) őt bízta meg egy új növénytani intézet elindításával és igazgatásával.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár

Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár

Másfél évtizeddel a fukusimai katasztrófa után Japán újraindítja a a világ legnagyobb atomerőművét. A Kasivazaki–Kariva lesz az első olyan nukleáris létesítmény, amit a fukusimai erőművet is üzemeltető Tokyo Electric Power Company működtethet. Aszódi Attila atomenergia-ügyi szakértő, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja beszélt a részletekről az InfoRádióban.
VIDEÓ
Figyelem: egy nagyon fontos részlet derült ki a lakossági energiatárolós pályázat kapcsán

Figyelem: egy nagyon fontos részlet derült ki a lakossági energiatárolós pályázat kapcsán

Jövő februárban indul a 100 milliárd forintos lakossági energiatároló pályázat, amelyről egyre több részlet derül ki. Kedden Czepek Gábor energiaügyi miniszterhelyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy a programban résztvevő napelemes háztartások megtarthatják a szaldó kedvezményt. Eközben a Portfolionak eljuttatott közleményében a Magyar Megújuló Energia Szövetséget (MMESZ) pedig azt hangsúlyozta, hogy a piacon elegendő kivitelezői kapacitás áll rendelkezésre, így nem várható jelentős áremelkedés az energiatárolóknál - ez némileg eltér a miniszterhelyettes várakozásától.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×