Infostart.hu
eur:
385.33
usd:
331.69
bux:
122116.72
2026. január 16. péntek Gusztáv

A mérsékelt alkoholfogyasztás jót tesz a vérnyomásnak

Kutatások alapján a fiatalkori mérsékelt alkoholfogyasztás kedvező hatással van a vérnyomásra.

A több mint 20 évet felölelő vizsgálat szerint ritkábban lett magas vérnyomása azoknak az amerikai nőknek, akik ifjú korukban mérsékelten fogyasztottak alkoholt, azokhoz képest, akik egyáltalán nem ittak - olvasható az American Journal of Epidemiology című tudományos folyóiratban.

Az már régóta ismert, hogy alkoholfogyasztás után nő a vérnyomás első értéke, a szisztolés nyomás. Kutatók néhány éve közölték azokat az adatokat, melyek japán irodai dolgozók négy éven át tartó megfigyeléséből eredtek. Kiderült: aki többet ivott, annak arányosan nőtt a vérnyomása.

Az is tény viszont, hogy gyakran mutatkoznak egyéni különbségek: másképp reagáltak az alkoholra a fehérbőrű és a színes bőrű emberek. Amerikai kutatók éppen ezért vizsgálták a sokakat érdeklő kérdést egy olyan tanulmány részeként, amely a koszorúér-betegség kifejlődésével foglalkozott.

A vizsgálat teljes címéből képzett betűszó alapján CARDIA néven ismert tanulmány 1985-ben indult. Az önként jelentkező, legkülönbözőbb bőrszínű, 18-30 éves nők és férfiak a vizsgálat kezdetén teljesen egészségesek bizonyultak és igen részletes kérdőíven írták le életmódjukat, szokásaikat.

A csaknem ötezer résztvevőből az évek alatt minden harmadik-negyedik küzdött magas a vérnyomással. Az alanyok a két évtized során hét alkalommal kerültek részletes vizsgálatra, megmérték a testsúlyukat, testmagasságukat, vérnyomásukat és kitöltötték a életmódjukra, étkezésükre vonatkozó kérdőívet, amelyen szerepeltek az alkoholfogyasztásra vonatkozó kérdések is.

A válaszokból az derült ki, hogy az alkoholmentesen élő nőkhöz képest az alkoholt mérsékelten fogyasztó hölgyeknél ritkábban alakult ki magas vérnyomás betegség. Az érdekes megfigyelés azonban csak a fehérbőrű, európai-amerikai nőkre volt igaz: a színes bőrű asszonyokat az alkohol fogyasztása nem védte meg a vérnyomás emelkedésétől.

Az eredmény egyezik két, átfogó tanulmány korábbi adataival, amelyekben szinte csak fehérbőrű amerikai nők vettek részt, ezért ezt a megfigyelést a kutatók ilyen szempontból nem értékelhették. A szeszes italok mérsékelt ivása azok szerint a kutatások szerint is csökkentette a vérnyomás-emelkedés későbbi esélyét.

A CARDIA vizsgálatban a statisztikai értékelés során azzal is foglalkoztak, hogy az iskolázottságnak vagy a foglalkozásnak van-e szerepe a fiatalkori alkoholfogyasztás vérnyomás-emelkedés elleni védő hatásában, de ilyen összefüggés nem derült ki.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Külső tényezők növelik Ukrajna és Oroszország kompromisszumkötésre való hajlandóságát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Beszélt annak jelentőségéről is, hogy Kína leállította az orosz áram vásárlását.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×