eur:
388.66
usd:
361.75
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Megtalálták a HIV-vírus "hiányzó láncszemét" beteg csimpánzokban

Megtalálták az AIDS-betegséget okozó vírus evolúciójának eddig "hiányzó láncszemét", mely áthidalja a legtöbb majom számára ártalmatlan SIV, valamint az emberek millióinak halálát okozó HIV vírusok közötti különbséget.

A Nature tudományos magazin csütörtöki számában megjelent tanulmány szerint ez a kapocs egy olyan vírus, mely meglepően nagy arányban öli meg a vadon élő csimpánzokat. A csimpánz az első főemlős az emberen kívül, amelyet megbetegít a HIV-hez hasonló vírus, ha szervezetében nagy számban van jelen.

Az embereknél AIDS-betegséget okozó humán immunhiány vírusának (HIV) majomváltozata, a SIV (Simian immunodeficiency virus), mely a legtöbb majomnál nem okoz betegséget. A kutatók úgy vélik, ha sikerülne megtalálni ennek okát, az közelebb vihetne az AIDS gyógyításához.

A birminghami Alabama Egyetem munkatársa, Beatrice Hahn által vezetett kutatás kilenc évig tartott Tanzániában. A csimpánzokat természetes élőhelyükön tanulmányozták a Gombe Nemzeti Park területén. Ennek során megállapították, hogy a SIV-hordozó csimpánzok 10-16-szor nagyobb arányban pusztultak el, mint nem fertőzött társaik.

A fertőzött állatok boncolásakor kiderült, hogy T-sejt számuk szokatlanul alacsony volt, ahogy az AIDS-beteg embereknél is - mondta el Hahn. A vírus alaposabb vizsgálatakor vették észre a tudósok, hogy a csimpánzok halálát okozó vírustörzs a lehető legközelebb áll ahhoz, amely először betegséget okozott emberben.

"Evolúciós és járványügyi szempontból ezeket az adatokat úgy tekinthetjük, mint a "hiányzó láncszemet" a HIV-pandémia történetében" - magyarázta Daniel Douek amerikai AIDS szakértő, aki nem vett részt a tanulmányban. A majmok többsége valamilyen evolúciós adaptációnak köszönhetően túléli a vírus fertőzését, ám a csimpánzok fertőzése újabb, ezért még nem alkalmazkodtak - véli Douek.

Hahn szerint az ember és a csimpánz egyaránt majomevéssel kapta meg a vírust és mindkettő szexuális úton adja tovább. Az afrikai csimpánzok száma több tényező miatt csökken, ezért a kutatók aggodalmasnak tartják, hogy egy újabb halálok jelent meg. Michael Wilson, a Minnesota Egyetem antropológusa - aki éveket töltött a tanulmány alatt Tanzániában a csimpánzok megfigyelésével - visszaemlékezett, miszerint szívesen figyelmeztette volna az egyik nőstény állatot, hogy ne közösüljön a fertőzött hímmel, ám erre természetesen nem volt módja.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×