Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Az a legbiztosabb, ha a nagyszülőre bízzuk a gyereket!

Úgy gondolja, hogy Ön jobban fogja nevelni a gyerekeit, mint ahogyan a szülei nevelték Önt? Téved: egy új tanulmány szerint a gyerekek nagyobb biztonságban vannak, amikor nagyszüleik vigyáznak rájuk.

A nagyszülők fontos szerepet játszanak a gyereknevelés során, hiszen sokszor nekik kell vigyázniuk az unokáikra, amíg a szülők dolgoznak vagy más elfoglaltságuk van. Több kutató is úgy vélte korábban, hogy a nagyszülők nincsenek tisztában a modern nevelési módszerekkel, biztonsági technikákkal, és ezért a gondjaikra bízott gyerekek nagyobb veszélyben vannak, mintha a szülők vagy az óvoda felügyelne rájuk.

Úgy tűnik azonban, hogy ennek éppen az ellenkezője az igaz. A Johns Hopkins Bloomberg Közegészségügyi Iskola kutatói egy amerikai gyermekvédelmi program adatait elemezték, amely a gyermekek sérüléseit és felügyeletét vizsgálta. A program adatait ötezerötszáz újszülöttel kapcsolatban gyűjtötték tizenöt városban 1996 és 1997 között, és három évig utókutatásokat is végeztek velük kapcsolatban.

Az eredmények azt mutatják, hogy ha a gyereket a nagyszülőkre bízzuk, akkor a felére csökken annak az esélye, hogy a gyereket baj éri vagy megsérül. A nagyszülői felügyelet hatékonyabbnak bizonyult, mintha az otthon dolgozó anyuka, más rokonok vagy éppen az óvoda vigyázott volna a csemetékre.

A Egyesült Államokban a különböző véletlen sérülések miatt halnak meg a legtöbben. Négyből egy gyerek minden évben úgy megsérül, hogy orvosi ellátást igényel.

Az unokákra vigyázó nagyszülők száma igencsak megnőtt a hetvenes évek óta. 2000 környékén 5,8 millió nagyszülő élt unokáival, és egyharmadukat vigyázott időnként a gyerekre.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×