Infostart.hu
eur:
390.09
usd:
330.83
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

"A rákbetegek számára igazán csak a műtét adhat reményt a gyógyulásra"

A rákgyógyszerek kutatására fordított összeget az új műtéti eljárások kifejlesztésére kellene fordítani, így ugyanis sokkal több ember életét lehetne megmenteni - állítja a brit sebészek szövetségének elnöke, aki szerint a betegség leghatékonyabb kezelése a műtét.

Műtéttel több rákos beteget gyógyítanak meg, mint sugár- vagy gyógyszeres kezeléssel, a kutatási összegeknek azonban csak a két százalékát fordítják új sebészi eljárások kifejlesztésére - hangsúlyozta John Black, a brit sebészet szövetségének elnöke. Nagy-Britanniában becslések szerint évente 2,5 milliárd fontot (751 milliárd forintot) biomedikai kutatásokra.

A sebész az után szólalt meg, hogy bejelentették: előrehaladott veserákos betegekkel közölték, hogy ezentúl nem kapják meg az állami ellátás keretében azt a négyfajta gyógyszert, amelyek meghosszabbítanák az életüket, mert túl sokba kerülnek - páciensekként évi 24 ezer fontba (7,2 millió forintba).

Pedig az orvosok ezt a négy gyógyszert tekintik a legnagyobb eredménynek, amelyet az elmúlt húsz évben a kór gyógyításában elértek. A fősebész szerint azonban a betegek és az onkológusok túl sokat várnak a gyógyszerektől, pedig azok szinte soha nem biztosítanak teljes gyógyulást, csak néhány hónappal meghosszabbítják a páciensek életét.

Igazi gyógyulás esélyt csak a műtét adhat. "Ha a rákgyógyszer-kutatásra fordított összegek felét vagy csak a negyedét a műtéti eljárások fejlesztéséra költenék, sokkal jobb lenne a végeredmény" - hangsúlyozta Black.

Szakértők szerint a rákos esetek felében a műtétnek, 30 százalékában a sugárkezelésnek és 20 százalékában a gyógyszereknek köszönhető a gyógyulás. A szigetországban évente 285 ezer rákos esetet diagnosztizálnak, minden harmadik embert érint élete folyamán valamikor a betegség.

Címlapról ajánljuk
Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.

Néprajzkutató: a karácsony olyan ünnep, ami mindenkihez szól

A karácsonyi ünnepkörben mindenki megtalálhatja maga számára azt, ami fontos – mondta az InfoRádióban Tátrai Zsuzsanna. A néprajzkutató hozzátette: az ünnep szimbólumai és előkészületei manapság is nagy jelentőséggel bírnak, de a szokások megváltoztak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×