Infostart.hu
eur:
355.91
usd:
311.84
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Áttörés előtt: jön a szupertranzisztor

A szupertranzisztor az utóbbi évtizedek legnagyobb fejlesztése: az új elektronikai eszközök kevesebb energia felhasználása mellett sokkal gyorsabbak lesznek.

A ma is használt tranzisztor-típusoknál folyamatos használat során az úgy nevezett kapurétegből fokozatosan elszivárog a töltés, így egyre nagyobb és nagyobb mennyiségű áram kell ahhoz, hogy megfelelően működjenek - mondta az InfoRádiónak Jéki László fizikus.

Éppen ezért olyan anyagot kellett keresni, ami jobban magában tartja a töltést: ilyen anyagból pedig állítólag több százféle van - tette hozzá a tudós.

Jéki László elmondta: az Intel a minap bejelentette, hogy egy hafnium-vegyülettel helyettesíti az eddig használt szilíciumot. A találgatások szerint ez hafnium-szilikát vagy hafnium-oxid.

A gyártó azt állítja, az új megoldás viszonylag hamar piacra kerül majd, mert nem kell sokat módosítani a korábbi gyártástechnológián.

Nem a környezet védelme a cél

Jéki László azt feltételezi, hogy az új megoldás nem lesz sokkal drágább a korábbinál, az árkülönbség pedig kifizetődik a többletteljesítményben

A fizikus szerint a fejlesztés célja nem az, hogy a kisebb mennyiségű áram felhasználásával környezetbarátabbá tegyék a tranzisztorokat: a fejlődés másik iránya érvényesülhet úgy, hogy a gyártó plusz funkciókat épít be az eszközbe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×