Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
326.09
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Orbán Viktor szerint Budapest a megfelelő város a 2024-es olimpiára

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Budapest a megfelelő város, megfelelő koncepcióval, a megfelelő időben ahhoz, hogy 2024-ben házigazdája legyen a nyári olimpiának.

A kormányfő a riói játékokon, az államalapítás alkalmából a Magyar Házban rendezett ünnepségen előbb arról beszélt, hogy kicsit furcsán érzi magát, mert sosem gondolta volna, hogy Rio de Janeiróban, egy talpalatnyi Magyarországon ünnepelheti majd Szent István ünnepét. Mint mondta, különösen nagyszerű, hogy az olimpia idejére esik ez az ünnep, hiszen a XX. században számtalanszor, a nehéz időkben, mikor a magyarok az identitásukat keresték, a túlélésért küzdöttek, az emberek egyetlen örömünket a sportsikerekben, az olimpiai sikerekben találták meg, csak a sportpályán mutathatták meg eltökéltségüket, és láthatták az ország zászlaját magasan lobogni.

Amint Orbán Viktor jelezte, jelképes, hogy itt Rióban ünnepelhet, ahol az olimpiai mozgalom is lefektette új irányvonalát, s a magyarok, akik az egyik kezdeményezői voltak ennek az új irányelvnek, most megmutathatják tehetségüket, bátorságukat és az elszántságukat, a magyar nemzet szépségét az egész világnak.

A miniszterelnök angolul tartott beszédében kifejtette, Budapest azért a megfelelő város, mert az olimpiai rendezéssel járó fejlesztések - mint például az új utak, vasútvonalak, vagy zöld területek, kulturális és sportlétesítmények építése - által igazi XXI. századi körülmények fogadnák a szurkolókat. Mint azt elmondta, két zónában 27 versenyhelyszín várná a szurkolókat, amelyek a belvárostól maximum hat kilométerre helyezkednek el. Hangsúlyozta, a magyar lakosság kilencven százalékának nagyjából 90 perc alatt elérhető lesz minden versenyhelyszín. A tervek szerint az egész főváros egy nagy olimpia parkként funkcionálna, ezáltal pedig az egész olimpia egy hatalmas sportfesztivál lenne.

Orbán Viktor a megfelelő koncepcióról szólva elmondta, a budapesti rendezés az ötkarikás mozgalomnak is egy új alapot adna, hiszen ez lehetne az első igazi közép-európai olimpia, ráadásul, ha egy közepes méretű város közepes költségvetéssel rendezhetne, akkor a hasonló méretű városok is reménykedhetnének a jövőben.

A miniszterelnök kifejtette, jó időben is kapná Budapest a lehetőséget, hiszen alig három évtizede lesz annak, hogy az ország megszabadult az önkényuralomtól.

Az eseményen részt vett Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is, aki kiemelte: Magyarország ugyan népességét tekintve kicsi, de a sportban, illetve annak menedzselésében óriás. A NOB első embere külön gratulált Gyurta Dánielnek, akit beválasztottak a szervezet sportoló bizottságába. Hangsúlyozta, az is a magyar sport erejét és népszerűségét mutatja, hogy a Londonban 200 méter mellen olimpiai bajnok úszóra közel tízszer annyian szavaztak (1469), mint ahány magyar sportoló (160) részt vesz a játékokon.

Thomas Bach az ünnepségen - melyen számos NOB-tag is részt vett - gratulált a 2024-es magyar pályázat prezentációjához, s hozzátette, a magyarok megértették, hogy miről is szól a gazdaságos rendezést előtérbe helyező Agenda 2020 program.

A beszéd végén Thomas Bach a hivatalos riói olimpiai fáklyát ajándékozta Orbán Viktornak.

Budapest mellett Los Angeles, Párizs és Róma verseng a 2024-es rendezésért, a NOB 2017 szeptemberében dönt a helyszínről.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×