Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
326.02
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Storcz Botond nem elégedett a kenupárossal

A női kajaknégyes pénteki, magabiztos döntőbe jutásával maximálisan elégedett Storcz Botond, a kajak-kenu válogatott vezetőedzője, a férfi kenu páros produkciója viszont nem nyűgözte le.

"A női négyes nagyon jó pályát ment. Nem is evezték ki magukat teljesen, technikailag tényleg egyben voltak" - mondta a szakvezető a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina egységről, melytől sokat vár a szombati fináléban. - "Kozák Danuta egyesben megvédte olimpiai bajnoki címét, így most azt mondanám, hogy a négyesen a sor, hogy ugyanezt tegye."

A szakember a férfi kajak egyes 200 méteren B döntőbe jutott Molnár Péterről és a szintén B döntős Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás összeállítású férfi kajaknégyesről hasonlóan nyilatkozott.

"Ugyanazt tudom mondani a négyesről és Molnár Péterről is. Sajnos erre volt elég a teljesítményük, így nem tudtak A döntőbe kerülni." - fogalmazott.

A kajakosok által egyhangúlag borzalmasnak nevezett körülmények a vezetőedző szerint másokat is zavartak, amint mondta többen panaszkodtak arra, hogy rengetegszer húztak "lyukat" futam közben, vagy túl mélyen ment a lapát a hullámba, vagy nem érte a vizet.

"Mindenki sima vízen szeret készülni, mi is azon szeretünk, de otthon is megtartjuk a versenyeket ilyen időjárás mellett is." - tette hozzá ugyanakkor.

Storcz Botond a nap másik A döntőbe jutott egységétől, a világbajnok, kétszeres vb-ezüstérmes Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus duótól egyértelműen sokkal többet várt.

"A döntőbe jutásuk nem volt kérdéses, de nagyon nem tetszett elsősorban a hozzáállásuk, mert így nem lehet" - mondta a szakember, aki szerint a középfutamban harmadik helyen, az első kettőtől messze lemaradva végzett versenyzőknél nem fizikai problémák vannak. - "Ők egyértelműen éremesélyesek. Fel kell őket rázni, csak azt lehet, hogy holnapra elfelejtenek minden eddigi rossz, negatív élményt, tapasztalatot, amit összehoztak, többek között ebben a középfutamban és félre tudják tenni az időjárási körülményeket, amelyek egyébként mindenkit ugyanannyira zavarnak, csak ők lelkileg szerintem rosszabbul élték meg, mint mások. Csak rajtuk múlik."

A szombati magyar érdekeltségű program a kajak-kenu versenyen:

14.00 (9.00): férfi K-1 200 m B döntő (Molnár Péter)

14.22 (9.22): férfi C-2 1000 m A döntő (Vasbányai Henrik, Mike Róbert)

14.47 (9.47): női K-4 500 m A döntő (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina)

15.04 (10.04): férfi K-4 1000 m B döntő (Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás)

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×