Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
326.14
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Bronzéremmel zárt a magyar férfi párbajtőrválogatott

Bronzérmet nyert a magyar férfi párbajtőr-válogatott vasárnap, a riói olimpia vívóversenyeinek utolsó napján.

A Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású csapat a tavaly világbajnoki ezüstérmes dél-koreaiak 45-42-es legyőzésével jutott be az elődöntőbe, ahol a világranglistát vezető, címvédő franciáktól 45-40-re kikapott. A harmadik helyért rendezett mérkőzésen a vb-címvédő ukránokkal vívott, és 39-37-re nyert.

Elsőként Rédli Dmitro Karjusenkóval, majd Imre Bogdan Nyikisinnel 0-0-t vívott, passzivitás miatt mindkét asszó egy perc után véget ért. Ezután Boczkó helyén a tartalék Somfai kezdett, aki a harmadik párban először lépett pástra az olimpián, mivel egyéniben nem indult. Ebben a párharcban volt egy együttes találat, amit Somfai egylámpás tusa követett.

Imre következett Karjusenkóval, és itt már aktívan vívott mindkét fél, de a magyar volt pontosabb. Elhúzott 8-4-re, amikor Karjusenko megállt és a csuklóját fájlalta. Ápolás után a tartalék Makszim Hvoroszt állt be a helyére, aki a maradék időben egy tust adott. A folytatásban Rédli 1-0-ra verte Herejt, Somfai pedig 4-3-ra kikapott Nyikisintől, majd Imre 12-11-re egy mozgalmas asszóban Herejtől úgy, hogy menet közben öt tusra növelte a magyar csapat előnyét, a végén viszont ő kapott sorozatban találatokat.

Utolsó előttiként Somfai vívott Hvoroszttal, mégpedig eredményesen, szép tusokkal 6-3-ra verte ellenfelét, ezzel öt találatra hízott a különbség.

Kilencedikként Rédli és Nyikisin ment fel a pástra. Eleinte a magyar párbajtőröző védekezett hatékonyan, 34-25-re elhúzott, majd a vége felé az ukrán mindent egy lapra feltéve rohamozott és sorozatban adta tusokat. Hét másodperccel a vége előtt 37-36 volt az állás. Ekkor azonban Rédli váratlanul belépett Nyikisin támadásába és látványosan megszúrta őt, ezzel eldöntötte a mérkőzést.

A párbajtőrcsapat a magyar riói küldöttség 12. érmét - a negyedik bronzot - szerezte.

Előzőleg az úszó Kenderesi Tamás (200 m pillangó), Kapás Boglárka (800 m gyors) és Márton Anita súlylökésben végzett a harmadik helyen.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×