Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
326.02
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Kiket raktak ki a magyar kajak-kenu csapatból?

Hétfőn megváltoztatta a riói olimpiára utazó férfi kajakozók névsorát a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége a Magyar Antidopping Csoporttól (MACS) kapott információk ismeretében.

A testület Csabai Edvin szakmai igazgató javaslata alapján úgy döntött, hogy Molnár Péter (Honvéd) és Tótka Sándor (Újpest) készülhet az olimpiára. A tavalyi milánói világbajnokságon 200 párosban aranyérmes duó a Horváth Bence, Szomolányi Máté kettős mögött zárta a hazai válogatást úgy, hogy szétlövésben maradt alul a Győr kettősével szemben.

A csapatból kikerült versenyzők nevét nem közölték. Az antidopping csoport jelzése alapján két válogatott versenyző produkált három-három atipikus mintát, ami nem minősül doppingvétségnek, ennek ellenére a szervezettől kapott és Tiszeker Ágnes ügyvezető igazgató által szóban is megerősített információk egyértelműsítik, hogy tiltott szer, szintetikus növekedési hormon van a szervezetükben. A mintákat tovább vizsgálják, a versenyzők ellen pedig fegyelmi eljárás indul.

Korábban a szintén kajakozó Dudás Miklós és Dombvári Bence került ki a csapatból ugyancsak doppingvétség gyanúja miatt, egyelőre egyik ügy sem zárult le. Itthon messze ebben a sportágban a legtöbb a doppingellenőrzés, a magyar szövetség is számos vizsgálatot rendel meg a MACS-tól a Magyar Olimpiai Bizottság által kijelölt kereten túl.

A gyorsasági kajak-kenu számok versenyeit augusztus 15. és 20. között rendezik a riói olimpián.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×