A meglehetősen szokatlan időpontban, magyar idő szerint délután öt órakor kezdődő moszkvai finálé előtt a fogadóirodák biztos francia esélyt jeleznek. A L'Équipe, Franciaország sportnapilapja az „Életük mérkőzése" címmel tudatosítja, milyen fontos találkozó előtt áll a csapat. Egy remek és, ahogyan fogalmazni szokták, népszerű és olvasóbarát ötlettel kapcsolja össze a jelent és a múltat: gyerekkori fényképeket közöl a várható kezdőcsapat tíz játékosáról, azt felelevenítve, milyenek voltak, mit csináltak húsz éve, 1998 nyarán. Akkor, amikor a mostani szövetségi kapitány, Didier Deschamps, mind ez idáig egyetlen francia csapatkapitányként a magasba emelhette a világbajnoki trófeát. Egy játékos hiányzik a sorból: Kylian Mbappé (akit minden valószínűség szerint a FIFA a mostani torna legjobb fiatal játékosának választ majd), mivel a brazilok elleni 3-0-s diadal idején még meg sem született.
A franciák két éve elveszítették Saint-Denis-ben, a Stade de France-ban a portugálok ellen az Európa-bajnoki döntőt. Paul Pogba, aki az akkori finálénak is szereplője volt, azt ígéri, nem követik el még egyszer ugyanazt a hibát, nem buknak el még egy finálét. Antoine Griezmann, a csapat egyik társgólkirálya (a másik Mbappé) azt hangsúlyozta, mindenképpen meg akarja nyerni a maga csillagát, azt akarja, hogy
az őszi első válogatott mérkőzésen már két csillag díszítse a kékek mezét.
A franciák az első két meccsükön, az ausztrálok és a peruiak ellen nyertek, aztán a dánok ellen, már továbbjutva, lejátszották a világ legunalmasabb döntetlenjét. Már az egyenes kieséses szakaszra készültek, amelyben megkapták az argentinokat. Akkor játszottak a leglátványosabban – akkor védekezett a legkevésbé az ellenfél. (Amúgy ez a világbajnokság úgy jutott el a fináléjáig, hogy a két döntős egyaránt az előzetesen esélyesnek kikiáltott argentinok ellen játszott a leglátványosabban és a leggólerősebben.) Az Albiceleste elleni 4-3 óta nem kapott gólt, megverte az uruguayiakat 2-0-ra, aztán 1-0-ra a torna leglátványosabban játszó csapatát, a belgát. Eddigi szereplésével szemben a legfontosabb kritika, hogy az utolsó két meccsén a középső védők szerezték a döntő gólt – de ez azért a kékek híveit nem nagyon érdekli. Az egész tornán eddig csupán kilenc percet játszottak hátrányban.
Horvátország lassan hetek óta permanensen ünnepel, szombat óta sorozatban szállnak fel a szurkolókat Moszkvába repítő charterjáratok. Az egyiken ott volt az 1998-as világbajnokság bronzérmes legénysége, amelyet immár nem aranygenerációnak, hanem első aranygenerációnak neveznek. (Legalábbis azok, akik nem voltak eddig is a tornán, mint Davor Šuker, a horvát szövetség elnöke, vagy Zvonimir Boban, aki a FIFA főtitkár-helyettese.) A Vatreninek, Tüzeseknek becézett második aranygeneráció a csoportszakaszban minden meccsét megnyerte, legyűrte a nigériaiakat, az argentinokat, majd tartalékosan is az izlandiakat. Az egyenes kieséses szakaszban egyik mérkőzésén sem jutott tovább 90 perc alatt, de mindig versenyben maradt. A dánok és az oroszok ellen tizenegyespárbajt nyerve, az angolok ellen a hosszabbításban a győzelmet kiharcolva. Nem kell megijednie, ha esetleg gólt kapnak délután a franciáktól: az előző három meccse mindegyikén az ellenfél vezetett 1-0-ra!
Zlatko Dalić mindegyik játékosa (őket idézve: akár féllábbal vagy félholtan is) bármi áron kész játszani a fináléban, de Strinić játéka valószínűtlen, s Perišić és Mandžukić sincsen tökéletes állapotban. Nem szólva arról, hogy az egész keret nagyon fáradt, a horvát válogatottnak egy nappal kevesebb pihenő jutott a döntő előtt,
a csapat pontosan 90 perccel többet játszott, mint a franciák.
Az viszont a horvátok mellett szól, hogy az eddigi nyolc világbajnokból hét (Argentína kivételével az összes, igaz, ehhez az is kellett, hogy 1950-ben, amikor a brazilok másodikok lettek, nem rendeztek döntő mérkőzést) az első világbajnoki döntőjét megnyerte. Másképpen: minden eddigi európai világbajnok az első fináléja után ünnepelhetett. (Három ország, Magyarország, Csehszlovákia és Hollandia ellenben csak veszített döntőt, nem is egyet.)
Tizenhat éve, a Távol-Keleten dőlt el legutóbb a világbajnoki cím a rendes játékidőben. 2006-ban, Németországban tizenegyesekkel nyertek az olaszok éppen a franciák ellen, 2010-ben a 116. percben szerezte Andrés Iniesta a meccs egyetlen gólját, négy éve a 113. percig kellett várni az első és, mint kiderült, egyetlen találatra, azt Mario Götze szerezte.