A belga csapat magabiztosan, 3-0-ra nyert Panama ellen az oroszországi labdarúgó-világbajnokság G csoportjában.
A papírformának megfelelően a belgák az első perctől fogva irányították a mérkőzést, ugyanakkor a vb-újonc panamaiak jól tartották magukat az első negyvenöt percben és néhány gyors kontrával egyszer-egyszer zavarba is hozták az európaiak védelmét.
A fordulást követően Mertens bombagóljával gyorsan előnybe került a belga válogatott - 2014-ben is a Napoli csatára lőtte csapata első vb-gólját.
Panama gyorsan válaszolhatott volna, de Courtois ziccert hárított. A belgák a folytatásban felőrölték ellenfelüket és Lukaku duplájával biztosították sikerüket: a Manchester United csatára előbb De Bruyne tökéletes beadását fejelte be, majd pedig Hazard passzát emelte át a kapus felett.
Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.
Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
Két ember életét vesztette egy személygépkocsi ellen elkövetett ukrán dróntámadásban – közölte kedden az orosz fennhatóság alatt álló zaporizzsjai atomerőmű vezetősége. Az áldozatok egyike a létesítmény női alkalmazottja volt, ezzel tovább nőtt a dolgozókat ért halálos incidensek száma.