Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Elszakadt szemüveg és ijedtség a Duna Arénában

Elszakadt szemüveg és ijedtség a Duna Arénában

Felemás délelőttöt zártak a magyar úszók a világbajnokságon csütörtökön. A női 4x200-as gyorsváltó tagjai, valamint a 200 méter háton továbbjutó Bernek Péter és Telegdy Ádám is azt mondta, hogy még jobb időre képes.

Bernek Péter kényszerűségből talált vissza a 200 méter hátúszáshoz, amelyben hét évvel ezelőtt ifjúsági olimpiai bajnok volt. A BVSC versenyzője egy sérülés miatt nem tudott 400 gyorson úszni, s olyan technikát kerestek edzőjével, amelyben nem fáj a keze, ezt pedig a hátúszás biztosította. Hogy a váltás jól sikerült, azt a délelőtti előfutamban elért 1:56.53 másodperces ideje mutatja, amely a második legjobb volt a mezőnyben.

„Három napja úsztam utoljára, úgyhogy muszáj volt erősen úszni, talán túl erős is volt az első 100 méter. Úgy beszéltük meg, ha kell, akkor inkább a végén vegyek vissza. Délutánra megpróbálok egy másodpercet javítani,

az országos csúcs megdöntése a cél”

– hangsúlyozta.

Ott lesz a szám elődöntőjében Telegdy Ádám is, aki egyéni legjobbjától alig elmaradva, 1:57.41-vel összesítésben a nyolcadik helyen jutott tovább. A 18:57-kor kezdődő futamban Bernekkel együtt fog úszni.

„A döntőbe jutással nagyon elégedett lennék. Mivel úgy érzem, délután még jobb időre leszek képes, így össze is jöhet a finálé, vannak még tartalékok” – mondta a Kőbánya SC versenyzője.

Úgy vélte, a másik magyar erős kezdése miatt nyomta meg ő is az elejét, megijedt, hogy Bernek ellépett, és nem akart lemaradni, de jól bírta végig a versenyt.

A női 4x200-as gyorsváltó a hetedik helyen jutott tovább a tíz csapatot felvonultató futamból. Sós Csaba szövetségi kapitány ezúttal a Késely Ajna, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna, Gyurinovics Fanni összeállításnak szavazott bizalmat, de az esti döntőben már ott lehet Hosszú Katinka is.

„Az volt a lényeg, hogy bent legyünk a fináléban. Boldog vagyok, mert egyéni csúcsot úsztam, nem is tudom, hogy lehetséges ez, mert reggel a bemelegítésnél borzasztóan éreztem magam. Úgy voltam vele, hogy tolni kell nagyon, hogy ott legyünk a döntőben” – mondta mosolyogva Jakabos Zsuzsanna.

Hozzátette: megpróbálnak még jobban úszni délután, aztán meglátják, hogy az mire lesz elég.

Késely Ajna elégedett volt az úszásával, úgy vélte, kiadott magából mindent.

„Kicsit lassúnak éreztem magam a bemelegítésnél, de össze tudtam magam szedni. Megijedtem az elején, mert megindult a mellettem lévő lány, de aztán jöttem fel rá. Délelőtt ez jó időnek számít, de remélem, hogy tudok még ennél jobbat is” – nyilatkozta.

A 15 éves versenyző azt mondta, már felszabadultabb, jobban tudja kezelni a hazai vb jelentette stresszt.

„Lassan megtalálom a helyemet”

– mondta a harmadik döntője előtt.

Sebestyén Dalma a 22. helyen zárt 200 méter mellen. A 20 éves magyar versenyző 2:29.35 perces idővel - egyéni legjobbja 2:26.47 - futamában csak a hetedik lett.

„Kiúsztam magam, de az időeredménnyel nem vagyok elégedett. Nehéz fél év van mögöttem, a sérülések és a kihagyás miatt.

Ez nem volt az én évem, de innen is felállok.

Az sem segített, hogy a rajt előtt elszakadt a szemüvegem, köszönöm a kanadai Ashley McGregornak, hogy kölcsönadta az övét” – fejtette ki.

A Győr versenyzője azt mondta, nem befolyásolta, hogy barátja, Kenderesi Tamás szerdán lemaradt a dobogóról 200 méter pillangón.

Címlapról ajánljuk
Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

India öles léptekkel zárkózik fel a fejlett országokhoz. Ebben nemcsak a kedvező gazdaságföldrajzi és a még mindig kedvező demográfiai adottságok segítik, hanem az úgynevezett jó kormányzás is: a kormányzat szisztematikusan támogatja a hazai gyártást, stabilizálja a szabályozási kereteket, és egyszerűsíti az adózást, ráadásul a belső fogyasztói bázis is gyorsan nő. Bár a kilátások jók, kockázatok továbbra is vannak, és ezekre a befektetőknek is figyelniük kell.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×