Infostart.hu
eur:
386.29
usd:
331.71
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Ilyen lett az örök Csaszi

Ilyen lett az örök Csaszi

Átadták a felújított Császár-Komjádi Sportuszodát, amely edzéshelyszíne lesz a pénteken kezdődő vizes világbajnokságnak. A lakosság szeptember elsejétől használhatja. Téliesítették a Palatinust. Folytatódnak a felújítások.

Budapest készen áll arra, hogy megrendezze a világ harmadik legnagyobb sporteseményét - mondta Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos, miután átadták a felújított a Császár-Komjádi Sportuszodát.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki egyben II. kerületi országgyűlési képviselő is, arról beszélt, hogy a városrészben milyen beruházások valósultak meg és a közeljövőben milyen projekteket hajtanak végre.

Rálátni a Dunára, működik a tető

A Császár-Komjádi Sportuszodában a felújítás után tágas aula várja a vendégeket, a homlokzati üvegszerkezet cseréjét követően rá lehet látni a Dunára, a megújult öltözőkben pedig saját vizesblokkal ellátott csapat- és csoportos öltözőket, illetve modern kabinokat, beléptető rendszert építettek ki.

A mozgáskorlátozottak számára biztosítottak külön öltözési lehetőséget, illetve megoldották a fedett medencék akadálymentes megközelítését. Megújult a medencék vízellátó rendszere, a szellőztetés és a légtechnika is. A Komjádi jellegzetes, évek óta problémás nyitható tetőszerkezetét is megjavították.

Téliesítették a Palatinust

Átadták a felújított és kibővített Palatinus Strandfürdőt, amely a téliesítésnek köszönhetően egész évben várja a vendégeit – mondta Tarlós István főpolgármester. A felújítás 2,8 milliárd forintba került.

A fedett részlegben egy 100 négyzetméteres medencét és egy 60 négyzetméteres gyerekmedencét építettek, valamint egy hideg és meleg vizes merülőmedencét alakítottak ki. Ezen kívül finn szaunát, pihenőbokszokat és gyógyászati részleget hoztak létre.

Tarlós István arról is beszélt, hogy strandfürdő mellett az egész Margitsziget megújult, és befejezték a terület csatornahálózatának kiépítését.

Folytatják a felújításokat

Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója a felújítás részleteiről beszélt az átadáson. Elmondta azt is, hogy jelenleg mely fürdők rekonstrukcióját végzik el: szeptemberben elkezdődik a Palatinus fürdőépületének homlokzati falát díszítő faliképnek, Pekáry István Dál-kisasszonyok násza című munkájának rekonstrukciója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×