Infostart.hu
eur:
356.33
usd:
308.52
bux:
132231.01
2026. június 10. szerda Gréta, Margit
Nyitókép: Forrás: Román Triathlon Szövettség

Kropkó Márta: ez életem eddigi talán legnagyobb eredménye

Élete egyik legnagyobb sikerének tartja a triatlon világbajnoki sorozat szardíniai állomásán elért 10. helyet Kropkó Márta. Az InfoRádióban arról is beszélt, hogy így sem alakult minden kedvezően.

„Nagyon örülök a tizedik helynek, ez volt az első olimpiai kvalifikációs verseny, és a világelit krémje volt itt, úgyhogy egy nagyon teli mezőnnyel rajtoltunk el” – mondta a versenyről Kropkó Márta triatlonista az InfoRádióban. Hozzátette, az, hogy most bekerült a top 10-be, az eddigi legnagyobb eredménye, nem is gondolta volna, hogy sikerül ezt összehoznia.

A sportoló hangsúlyozta, mennyire meglepődött a Szardínián elért helyezésén. Mint mondta, abban bízott, hogy ha előnyösen alakulnak a dolgok számára, akkor a legjobb 15 közé bekerülhet, de mivel elmondása szerint nem alakultak előnyösen, annál nagyobb meglepetés volt számára a 10. helyezés. Kijelentette,

annak ellenére, hogy eddigi pályafutása során többször is volt dobogós, ez az eddig elért legnagyobb eredménye, ami egyben felér a tavalyi világbajnoki harmadik helyével.

Azzal kapcsolatban, hogy miért nem alakult előnyösen a verseny, Kropkó Márta elmondta: négyen jöttek ki elöl a vízből, és négyen próbáltak több-kevesebb sikerrel megragadni a mezőny elején a kerékpáron, de mivel nem nagyon volt meg a csoport dinamikája, így egy hatalmas boly alakult ki. Mi több, végül akkora lett a tempó, hogy még azután is többen kiestek, hogy beérték az elöl haladókat, tehát a végén mindössze tizennyolcan szálltak le a bicikliről. Mint mondta, még mindig vár egy olyan versenyre, ahol normális „szökés” van, és egy kisebb csoport válik csak ki a mezőnyből. Elmondása szerint ez mutatja majd meg igazán, hogy neki az úszás és a kerékpár az igazi erőssége, és nem nagyon fáradt lábakkal kell a finisben futnia.

A triatlonista ezúttal harmadikként jött ki a vízből, aminek külön örül, hiszen elmondása szerint nagyon sok jó úszó van már ebben a sportban is. Elmondta, egészen kipihenten mászott ki a medencéből, de tudta, hogy most „bele kell állnia” a kerékpározásba, úszás közben is erre készült fejben. Hozzátette, ezúttal a futása is jól sikerült, a 12. legjobb lett, és

figyelembe véve, hogy saját bevallása szerint ez a leggyengébb száma, még így se maradt el sokkal az úszásától és a kerékpározásától.

Kropkó Márta egyetértett azzal, hogy ez az eredmény kifejezetten biztató az olimpiai kvalifikáció szempontjából, azt azonban megjegyezte, hogy 12 verseny eredménye számít, és ebből ez volt az első. A Los Angeles-i olimpiáig azonban még sok idő van, és mint fogalmazott, majd két év múlva megmondják, ki az, akinek sikerült kvalifikálnia és kvótát szereznie, illetve kik lesznek azok, akiket kiválasztanak a szereplésre.

A cikk alapjául szolgáló interjút Kalapos Mihály készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Európai Bizottság: Magyarország hivatalosan benyújtotta módosított helyreállítási és ellenállóképességi tervét

Miután itthon korrupcióellenes törvénycsomagot nyújtott be a kormány, Brüsszelben is beadta a tervet az uniós pénzek hazahozatalára. Ez olyan beruházásokat is tartalmaz, amelyek olyan ágazatokat támogatnak, mint az energiaipar, a lakhatás, a közlekedés, a vállalkozások. Az EU értékeli a tervet, amit júliusban fogadhatnak el.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére esnek a tőzsdék

Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére esnek a tőzsdék

Tegnap megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök. Javította viszont a képet, hogy a legfrissebb adatok alapján, meglepetésre a maginfláció csak kismértékben emelkedett Amerikában, ami ad némi mozgásteret a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×