Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
305.41
bux:
135502.24
2026. június 12. péntek Villő
Lángokban áll Romain Grosjean, a Haas francia versenyzőjének autója a rajt utáni balesete után a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Bahreini Nagydíján a szahíri pályán 2020. november 29-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Pool/Kamran Dzsebreili

Horrorbalesete után öt évvel ismét F1-autóba ül Grosjean

Öt évvel emlékezetes balesete után hamarosan újra egy Forma–1-es autó volánja mögé ül a Romain Grosjean.

A francia versenyző a 2020-as Bahreini Nagydíjon nem sokkal a rajt után egy kisebb koccanás nyomán a pálya melletti szalagkorlátba csapódott, autója kettétört és kigyulladt. Grosjean csodával határos módon majdnem sértetlenül megúszta az esetet, de 28 másodpercig a lángok között volt, ennyi időre volt ugyanis szüksége, hogy kiszabadítsa magát az ülésből és kimásszon a roncsból.

A pilóta bal kezén – melyet többször műtöttek – még mindig ott vannak az égésnyomok. Azóta már kiderült, hogy az autó becsapódás előtt mért utolsó sebessége 221 kilométer/óra volt, magánál az ütközésnél pedig 67 G-s erőhatást mértek a műszerek.

A 39 éves Grosjean akkori csapata, a Haas jóvoltából pénteken az olaszországi Mugellóban tesztelhet egy 2023-as autót, ez lesz az első alkalom, hogy a baleset óta F1-es versenygépet vezet. A gyakorláson azt a sisakot fogja viselni, amelyet három gyermeke rajzai díszítenek, ez a fejvédő lett volna rajta a 2020-as idény utolsó versenyhétvégéjén Abu-Dzabiban, azonban a baleset miatt az utolsó két nagydíjon már nem indulhatott.

Grosjean a balesetét követően kikerült az F1 körforgásából, azóta az Egyesült Államokban zajló IndyCar-sorozatban szerepelt, de részt vett a La Mans-i 24 órás viadalon is.

Címlapról ajánljuk
Belharcok és stratégiai nyitás a felvidéki magyar politikában

Belharcok és stratégiai nyitás a felvidéki magyar politikában

Újabb belső konfliktus került felszínre a szlovákiai magyar politikát képviselő Magyar Szövetségben. A Gubík László vezette párt országos alelnöke, Őry Péter június elején lemondott valamennyi országos és járási tisztségéről, bár a pártból nem lépett ki. A döntés hátterében elsősorban az őszi önkormányzati és megyei választások előkészítése, valamint a jelöltállítás körüli viták állnak.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×