Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Kleinheisler László (j) és a német Antonio Rüdiger a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának utolsó fordulójában játszott Németország - Magyarország mérkőzésen a müncheni Allianz Arénában 2021. június 23-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kiderült, mikor térhet vissza sérülése után a magyar válogatott középpályás

Kisebb izomsérülést szenvedett Kleinheisler László, az osztrák élvonalban szereplő Grazer AK magyar labdarúgója. A középpályás játékával elégedettek Grazban, a szerződését is meghoszabbítanák, de elképzelhető, hogy nyáron ismét klubot vált majd.

Az 53-szoros válogatott Kleinheisler László kedden a Hartberg elleni bajnoki meccs 15. percében sérült meg, le is kellett cserélni. Menedzsere szerint két, legfeljebb három hét múlva már újra pályára léphet.

Filipovics Vladan az M1-nek elmondta, a 31 éves középpályás MRI-vizsgálata után megállapították, hogy nem súlyos a sérülése, műtétre nem lesz szükség, az utolsó két-három fordulóban remélhetőleg újra játszhat.

"Azért is igazolt Grazba, hogy minél több játéklehetőséget kapjon, hiszen az Európa-bajnokságot követően nem futballozott hét-nyolc hónapig. Az utóbbi időben már rendszeresen pályára tudott lépni, jól érzi magát és a klub részéről is elégedettek a teljesítményével" - nyilatkozta a menedzser, aki elárulta, hogy a bennmaradásért küzdő Graz tárgyalni szeretne a folytatásról, de a középpályás és menedzsmentje a nyárig tervezett az osztrák egyesülettel. Filipovics Vladan hozzátette, hogy vannak érdeklődők, és mindenképpen külföldi egyesületben gondolkoznak.

Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 5. 22:00
2026. július 5. 21:48
×
×