Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Szoboszlai Dominik szeptember 14. óta nem játszott vesztes klubmérkőzésen

Miután a Liverpool sikerrel vette a Manchester City elleni rangadót is vasárnap (2-0), tovább nőtt a magyar válogatott csapatkapitányának sorozata: klubmérkőzésen szeptember 14. óta veretlen.

A Vörösök azóta három találkozójukat veszítették el, Tottenham elleni Ligakupa-elődöntő első felvonását, a PSV elleni mérkőzést a Bajnokok Ligája főtáblájának zárónapján, majd a Plymouth Argyle elleni FA-kupameccset. Szoboszlai Dominik az elsőről betegsége, a másodikról és a harmadikról a kulcsemberek pihentetése miatt hiányzott.

Már az, hogy a két utóbbi meccsen pihenhetett, jelzi, hogy Arne Slot a fontos mérkőzéseken számít rá, csak az előzetesen kevésbé fontosnak ítéltekről hiányzik.

A Liverpoollal eddig négy sorozatban játszott a 2024–2025-ös idényben, az FA-kupa-sorozatban kizárólag az alacsonyabb osztályú Accrington ellen játszott, csak 45 percet ugyan, de így is szerzett egy gólt.

A Ligakupában a Brighton ellen és a Tottenham elleni visszavágón kapott szerepet, összesen 161 perc jutott neki, a Spurs ellen gólt szerzett. A West Ham United ellen, még szeptemberben, kerettag volt, de nem játszott, decemberben a Southamptonban a második sor játszott, nem is utazott el a mérkőzésre.

A Bajnokok Ligájában a főtáblán, az első hét mérkőzésen, ameddig el nem dőlt, hogy a Liverpool az első vagy a második helyen jut tovább a teljes mezőnyből, mindig kapott szerepet. Ötször a kezdő tizenegyben, kétszer (a Bayer Leverkusen és a Real Madrid ellen) csereként. Mind a két utóbbi mérkőzést novemberben játszották, akkoriban kapta a legtöbb kritikát a brit sajtótól, amely eleinte nem értette pontosan, milyen szerepet is szán Arne Slot neki. De egyben abban az időszakban forgatta leginkább a középpályássort a menedzser, Ryan Gravenberch szinte mindig játszott, Alexis Mac Allister, Curtis Jones és Szoboszlai Dominik közül pedig kettő játszott.

A Premier League-ben a Liverpool 27 mérkőzésen van túl, ezek közül Szoboszlai Dominik kettőt hagyott ki, az elsőt öt sárga lapja miatt (a West Ham United ellen), egyről pedig betegsége miatt hiányzott (a Manchester United elleni találkozóról). A további 25 mérkőzésből négyen csereként állt be, a többin kezdett. Eddig 14-szer végigjátszotta a mérkőzést a bajnoki idényben.

Ha a csapaton belüli játékperceket nézzük a Premier League-találkozókra vonatkoztatva, a magyar középpályás 1818 percet teljesített. (Ez előző idényben 33 bajnokin játszott, 2108 percet). A mostani játékperceivel hetedik a csapaton belül, Virgil van Dijk (2430), Mohamed Szalah (2395), Ryan Gravenberch (2320), Trent Alexander-Arnold (1992), Alexis MacAllister (1988), Andy Robertson (1980). Az első három minden mérkőzésen játszott.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×