Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.62
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár (háttal) átadja az aranyérmet a győztes Milák Kristófnak a férfi 100 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. augusztus 3-án.
Nyitókép: Kovács Tamás

Milák Kristóf barátnőjét és az autókat is megemlítette edzője

Zala Györggyel készített interjút az úszószövetség honlapja. Az olimpia érmes kenus jelenleg is Milák Kristóf egyik felkészítője.

A hosszú interjúban két kérdést szentelnek Milák Kristófnak. Zala György beszélt arról is, hogy miképpen készültek az olimpiára.

Mondatai szerint "rengeteget edzettünk a Honvédban, még akkor is, amikor a világ nem tudta, hol van. Megvallom, én ezt a „hol a Milák?” kérdést egy kicsit felfújtnak éreztem akkor is, hiszen neki napra és órára előre meg kellett adnia a tervezett hollétét. Valami oka lehetett ennek az „elvonulásnak”, de én a részletekről nem tudtam és nem is kérdezgettem Kristófot erről az egészről".

Az úszásról csak abban a vonatkozásban beszélnek, hogy mi a legközelebbi versenye és az arra történő eredményes felkészülése érdekében milyen erőnléti munkára lehet szüksége.

Azt is állatja a volt kenus, hogy "a mai napig nem tudja, hol és kivel fogja folytatni az úszóedzéseket" Milák Kristóf.

Nekem azt mondta: nyugi, ősszel megmondom, ki lesz az új edzőm.

Rájöttem, ha véletlenül elkezdek az úszásról beszélni, akkor ő kikapcsol, én pedig elhallgatok. Így úszásról gyakorlatilag nem is beszélünk - tette még hozzá az erőnléti edző.

Amiről viszont tudnak beszélni, azok az autók. "Ha ezek szóba jönnek, nincs időhatár, rengeteget tud a legkülönfélébb márkákról, félelmetes a lexikális tudása". A divat is kedvenc témái közé tartozik, szeret elegánsan öltözködni, miként az órák is nagyon érdeklik. A csajokról, vagy a barátnőjéről viszont ritkán esik szó. Ami neki kényes téma, azt lehetőleg elkerüljük - zárta az interjú ezen részét Zala György.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×