eur:
400.33
usd:
366.24
bux:
73977.69
2024. október 10. csütörtök Gedeon
A győztes Lando Norris, a McLaren brit versenyzője (k), a második helyezett Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője (b) és a harmadik Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzése után a mogyoródi Hungaroringen 2024. július 20-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Vámosi Péter: a Red Bull most hazardíroz, ami helyzetbe hozhatja a többi csapatot

Az osztrák istálló és Max Verstappen elengedheti az Azeri és a Szingapúri Nagydíjat annak reményében, hogy erőt és energiát tartalékolva Austinban célozza meg a futamgyőzelmet – mondta az InfoRádióban a Motorsport Online főszerkesztője. A szakíró hozzátette: mostanra egyértelművé vált, hogy a konstrukciók tekintetében a McLaren fölénybe került a Red Bull-lal szemben.

Még nyolc futam van hátra a Forma–1 2024-es szezonjából, a hét végén pedig Azerbajdzsánba, Bakuba látogat a száguldó cirkusz mezőnye. Az összetettben Max Verstappen előnye 62 pontra csökkent Lando Norisszal szemben, míg a konstruktőrök vb-pontversenyében már csak 8 ponttal előzi meg a Red Bull a McLarent.

Az energiaitalosok a június 23-ai Spanyol Nagydíj óta nem nyertek futamot, és egyre inkább veszélybe kerül az a bravúr, hogy egymás után a harmadik idényben is megnyerjék a csapatvilágbajnoki címet.

A Motorsport Online főszerkesztője azt mondta az InfoRádióban, hogy a Red Bull háza tájáról érkező pletykák szerint az osztrák csapat elengedte a következő két versenyhétvégét (Baku után szeptember 22-én Szingapúrban rendeznek futamot), és „mindent feltesznek egy lapra” az októberi, austini Amerikai Nagydíjon.

Mindezek alapján Vámosi Péter úgy véli, nem okozna nagy meglepetést, ha a Red Bull pilótái „csak szenvednének” Azerbajdzsánban és Szingapúrban. Mint fogalmazott, az lesz a nagy kérdés, mennyire tudják menteni a menthetőt, vagyis hány pontot tud majd szerezni a következő két versenyen Max Verstappen és Sergio Pérez.

A szakíró szerint bátran ki lehet jelenteni, hogy

a konstrukciók tekintetében mostanra a McLaren egyértelmű fölénybe került a Red Bull-lal szemben.

Ugyanakkor kiemelte, hogy a mostani hétvégén utcai pályás verseny következik, és ilyen körülmények között bárki bakizhat, adódhatnak technikai problémák, ugyanis az utcai pályán való versenyzés sokkal inkább magában hordozza a hibázás lehetőségét, mint azok az aszfaltcsíkok, ahol normál bukóterek vannak.

Vámosi Péter felhívta a figyelmet arra is, hogy az idén a várakozásokhoz képest meglehetősen alulteljesítő Sergio Pérez általában jól szokott szerepelni az utcai versenypályákon, ami még „megkeverheti a kártyákat”. Mivel azonban a vb-pontversenyben a mexikóinak már valószínűleg nem terem sok babér ebben a szezonban, inkább csapattársa, Max Verstappen segítésére fordíthatja azt az előnyt, amit neki jelentenek az utcai körülmények. A McLarennél a szezon eddigi részében nagy küzdelmet folytatott egymással szemben Lando Norris és Oscar Piastri, és nem lehetett hallani semmilyen csapatutasításról vagy kivételezésről, a brit istálló azonban csütörtökön bejelentette, hogy a további futamokon Norris lesz a kedvezményezett a csapaton belül.

A Motorsport Online főszerkesztője szerint épp itt volt az ideje egy ilyen határozott döntésnek a wokingi csapat részéről, amit egyébként a szaklapok, szakértők egyértelmű jelzései és nyomása mellett nagyon sok szurkoló is követelt az utóbbi időben, mert fennállt a veszélye annak, hogy „kiéneklik a sajtot a szájukból”, elveszítve ezzel az esélyt és a lehetőséget a konstruktőri vb-cím megszerzésére. Vámosi Péter szerint utóbbira nagyobb az esély, egyéniben vélhetően azért nem lesz annyira könnyű dolga Lando Norrisnak Max Verstappennel szemben, az viszont nagy löketet adhat a brit versenyzőnek, hogy mostantól nyíltan vállalva megkapja a nagyobb támogatást a csapatától.

Borsot törhet-e a többiek orra alá a Ferrari?

A következő futamokon akár még a Ferrari is lehetne a mérleg nyelve, ha pilótái esetlegesen „beékelődnének” a Red Bull és a McLaren versenyzői közé, hiszen Monzában Charles Leclerc alaposan megtréfálta a többi nagymenőt. Ezzel együtt Vámosi Péter szerint a Ferrari még mindig „csak bizonyos pályákon jó”‚ míg a McLaren az elmúlt hónapokban bebizonyította, hogy mindenhol, minden körülmény között komolyan kell számolni vele. A szakértő hozzátette: többek közt ennek köszönhető, hogy beérték, illetve lehagyták a Red Bullt, melynek versenyzői „inkább a tükörsima pályákon” mennek jól. Úgy véli, a bakui és a szingapúri aszfaltcsík is „inkább az ellensége, mint a barátja” Max Verstappennek.

„A Ferrari olykor-olykor tündököl, a konstans jó teljesítmény viszont hiányzik a maranellóiak pilótáitól,

és arról se feledkezzünk meg, hogy Carlos Sainz az év végén távozik, ezért vele már valószínűleg nem osztanak meg minden fontos információt, így pedig nem mindig tudja hatékonyan segíteni a csapattársát, illetve az egész csapatot” – jegyezte meg a Motorsport Online főszerkesztője.

Kiemelte, hogy a konstruktőri vb-pontversenyben csak 39 pont a Ferrari hátránya az élen álló Red Bull-lal szemben, ami egyáltalán nem ledolgozhatatlan nyolc futam alatt, így az olasz istálló még akár nagy taktikázásba is kezdhet, de Vámosi Péter szerint csak később fog tisztulni a kép ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor a Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur nemrég megígérte, hogy az utolsó kanyarig küzdenek majd, amiben számítanak Carlos Sainzra is, így izgalmas versenyek várhatók a 2024-es Forma–1-es szezon utolsó részében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hurrikánhelyzet Floridában: már többen meghaltak

Hurrikánhelyzet Floridában: már többen meghaltak

Az amerikai Nemzeti Hurrikán Központ közlése szerint a floridai Siesta Key közelében érte el a partot a Milton hurrikán. Kettes erősségűvé sorolták át, de így is szélsőséges szeleket és villámárvizeket okozhat. Pontos számokat még nem közöltek, de a hatóságok azt megerősítették, hogy St. Lucie megyében többen meghaltak.

Orbán Viktor a strasbourgi plenáris vita végén: "ócska propaganda terepévé vált az Európai Parlament"

Szerdán - az árvíz miatt három hét késéssel - több órán keresztül vitáztak az Európai Parlament plenáris ülésén a magyar EU-elnökségi programról, illetve Orbán Viktor európai szerepéről, kormányzásáról. A heves szóváltásokkal tarkított vitát Orbán Viktor szavai zárták.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.10. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×