Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
326.34
bux:
142504.26
2026. október 12. hétfő Miksa
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Olasz Nagydíjának első szabadedzésén a monzai versenypályán 2024. augusztus 30-án. A futamot szeptember elsején rendezik.
Nyitókép: MTI/AP/Luca Bruno

Az olaszok ünnepelhettek a monzai pályán

Charles Leclerc, a hazai közönség előtt szereplő Ferrari monacói versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában.

A 26 éves pilótának ez az idei második és pályafutása hetedik futamgyőzelme, Monzában 2019 után másodszor diadalmaskodott.

Leclerc mögött Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője ért célba másodikként, míg a harmadik helyen a pole pozícióból rajtoló Lando Norris, a McLaren brit pilótája végzett.

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull vb-pontversenyt vezető holland pilótája csak hatodik lett.

Közvetlenül a rajt után Norris az élen tudott maradni, ám a következő lehetőségnél a mellőle rajtoló Piastri megelőzte. A brit ráadásul a csata közben hibázott, autója megcsúszott, ezt kihasználva Leclerc is lehagyta őt. A harmadik helyről induló George Russell (Mercedes) az első kanyar féktávját elrontotta, több pozíciót is veszített, miközben a hetedik kockából startoló Verstappen az első kör végéig hatodiknak jött fel.

A 15. körben a McLaren kerékcserére hívta Norrist, aki nagy igyekezetében a boxutca bejáratánál rosszul fékezett és egy reklámtáblát is eltalált az autójával. Két körrel később Piastri és Leclerc is friss abroncsokat kapott, utóbbi pedig csak Norris mögé tért vissza a pályára.

Féltávhoz közeledve Piastri előnye majdnem két másodperc volt csapattársával szemben, akit csaknem ugyanekkora lemaradással követett Leclerc. Ekkor a másik Ferrarit vezető Carlos Sainz Jr. volt a negyedik, Lewis Hamilton (Mercedes) az ötödik, Verstappen pedig a hatodik.

Norris a 30. kör után - a gumik rosszabbodó állapota miatt - kifejezetten lassú köridőket tudott csak futni,

Leclerc utol is érte, de mielőtt előzéssel próbálkozott volna, a brit versenyzőt újabb kerékcserére hívta a McLaren. Piastri az élről a 39. körben hajtott a boxba és kapott friss abroncsokat, így a vezetést Leclerc vette át, mögötte pedig csapattársa, Sainz száguldott.

Innentől kezdve az volt a kérdés, hogy a két Ferrari végigcsinálja-e a versenyt újabb kerékcsere nélkül, rövidesen pedig Sainzra hárult az a feladat, hogy amennyire csak tudja, feltartsa a mögötte érkező két McLaren-versenyzőt. Piastrit nagyjából másfél körig tudta maga mögött tartani a 30. születésnapját épp ezen a napon ünneplő spanyol, Norris pedig szintén könnyedén hagyta le a Ferrarit. A hajrában viszont Leclerc tökéletesen kihasználta az egy kerékcserés stratégia kínálta esélyt, és nagyszerű teljesítményt nyújtva, megérdemelten győzött.

A Ferrarinak története során ez volt a 20. sikere a hazai nagydíján.

A világbajnoki idény két hét múlva, az Azeri Nagydíjjal folytatódik Bakuban.

Címlapról ajánljuk
Az IMF adóreformot kér – Elemző: így állunk

Az IMF adóreformot kér – Elemző: így állunk

Drasztikus javaslatot tett a kormánynak a Nemzetközi Valutaalap (IMF), melynek szakértői kéthetes budapesti tárgyalássorozatot követően tették közzé előzetes megállapításaikat Magyarország gazdasági helyzetéről, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezetője szerint a nagy részük ismerős a hazai közgazdászoknak.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Tisza-kormány: Magyar Péter Zelenszkijjel találkozik, felülvizsgálják a Gondosóra-programot

Tisza-kormány: Magyar Péter Zelenszkijjel találkozik, felülvizsgálják a Gondosóra-programot

Lemondhatnak a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezetői, a kormány pedig felülvizsgálja a Gondosóra-programhoz és a 4iG-hez kapcsolódó állami szerződéseket – jelentette be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter. Magyar Péter miniszterelnök egy finn lapnak adott interjúban elmondta, hogy találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Vitézy Dávid szerint az ország gazdasági helyzete miatt 2030-ig nem jut pénz olimpiai stadionokra.  A kabinet egymilliárd forintos jóvátételi alapot hozott létre a gyermekvédelmi rendszer áldozatainak. A nyári paksi védekezés mintegy 1100 résztvevője október 23-án elismerést és pénzjutalmat kap. leváltották a jászberényi kórház főigazgatóját. Hadházy Ákos feljelentést tesz az augusztus 20-i tűzijáték beszerzései miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×