Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
325.71
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Az olimpiai ötkarika a Japán Olimpiai Bizottság tokiói székháza előtt 2020. március 24-én. Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a NOB 2020. március 30-án bejelentette, hogy 2021. július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart majd a koronavírus egész világra kiterjedő járványa miatt elhalasztott tokiói olimpia. Az ötkarikás játékok elnevezése továbbra is Tokió 2020 lesz.
Nyitókép: MTI/EPA/Franck Robichon

Lapértesülés: a kormány és a főváros olimpiai pályázatról tárgyalhat a háttérben

A VSquare úgy tudja, létrejöhet egy olyan alku, amely alapján a fővárosi vezetés infrastrukturális projektek állami támogatásáért cserébe zöld utat adna az olimpiai pályázat előkészítésének.

Sebastian Coe, a nemzetközi sportági szövetség (WA) elnöke a tavalyi, nagy sikerű budapesti atlétikai világbajnokságot követően azt mondta, képesnek tartja Magyarországot egy olimpia megrendezésére, ezért arra bátorította az illetékeseket, hogy készítsenek elő és nyújtsanak be pályázatot. A kandidálás időről időre felmerül, és a VSquare értesülése szerint a háttérben most újraindultak az olimpiarendezéssel kapcsolatos tárgyalások a magyar kormány és a Fővárosi Önkormányzat között.

A portál kormányközeli forrásra hivatkozva úgy tudja, nem kizárt, hogy létrejöhet egy olyan megállapodás a felek között, amely szerint

a fővárosi vezetés bizonyos infrastrukturális projektek, beruházások állami támogatásáért cserébe beleegyezne a pályázat elindításába.

A Fővárosi Önkormányzat egyik, név nélkül nyilatkozó tisztségviselője azt mondta: formális kapcsolatfelvétel még nem történt, de többen is arra számítanak a főpolgármester stábjából, hogy rövidesen a hivatalos csatornákon is megkezdődhetnek a tárgyalások a kormánnyal. A portál azt írja, a városvezetés egységes álláspontot képvisel abban, hogy minden fejlesztés és beruházás, ami az olimpiai játékok megrendezésének előfeltétele, a főváros érdeke is, így például az utak és felüljárók építése vagy a tömegközlekedés korszerűsítése.

Karácsony Gergely főpolgármester tavaly az ATV és az Index közös podcastműsorában nem zárkózott el az olimpiarendezéstől, úgy fogalmazott: „ha az állam épít két metrót, akkor velem lehet beszélgetni az olimpiáról”.

Októbertől a budapesti közgyűlés egyik legerősebb frakciója azé a Tisza Párté lesz, melynek alelnöke, Magyar Péter korábban kijelentette, hogy támogatná a budapesti olimpiai pályázatot.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×