Infostart.hu
eur:
362.28
usd:
322.94
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Young female competitive swimmers racing in outdoor pool overhead view
Nyitókép: Thomas Barwick/Getty Images

Nem „kegyelmeztek” Hosszú Katinkának

Huszonhárom fős lesz a magyar úszóválogatott az olimpián.

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) hétfőn kihirdette a párizsi olimpián résztvevő 23 fős válogatott névsorát.

A MÚSZ beszámolója szerint vitát csupán a férfi 4×100-as gyorsváltó, illetve a női 4×100-as és 4×200-as gyorsváltó összetétele generált. „Itt nem kizárólag az időeredményeket kell figyelembe venni, hanem a potenciális indulók egyéni programját is” – mondta az elnökségi ülést követően Wladár Sándor elnök.

Hozzátette, mindhárom váltónak komoly esélye van a döntőbe jutásra, ezért szóba sem kerülhetett, hogy létszám-feltöltés miatt további, csak váltóban indítható versenyzők kerüljenek a csapatba.

„Az edzők döntése komoly vita után született meg, az elnökség pedig elfogadta a szakemberek előterjesztését”

– hangsúlyozta.

A névsorból kiderül, hogy csak Ugrai Pannának nincs A-szintje, tehát ő kizárólag váltóban szerepel majd.

Kós Hubert három, Milák Kristóf - bár négy távon is kvalifikált - két egyéni számban indul, Betlehem Dávid pedig medencében és nyíltvízi úszásban is megméreti magát. Az már a hétvégén eldőlt, hogy Jakabos Zsuzsanna és a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nem lesz tagja csapatnak, mert nem úsztak A-szintes időt.

A minden idők legeredményesebb Európa-bajnoki szereplését hozó belgrádi hét (10 arany-, 9 ezüst- és 8 bronzérem) után a szövetség elnöke óvatosságra intett.

„Hatalmas boldogság, hogy ilyen nagyszerűen szerepeltünk, de helyén kell kezelni mindazt, ami Belgrádban történt. Az olimpia abszolút más műfaj, ami ezen az Eb-n elég volt az aranyhoz, az ott talán még a döntőhöz sem lesz, azaz a hátralévő hetekben mindenkinek a maximális tudását kell nyújtania” – mondta Wladár.

A magyar olimpiai úszócsapat:

férfiak:

Betlehem Dávid (1500 m gyors), Holló Balázs (400 m vegyes), Jászó Ádám (100 m hát), Kós Hubert (100 m hát, 200 m hát, 100 m pillangó), Márton Richárd (200 m pillangó), Milák Kristóf (100 m pillangó, 200 m pillangó), Németh Nándor (100 m gyors), Sárkány Zalán (400 m gyors, 800 m gyors, 1500 m gyors), Szabó Szebasztián (50 m gyors), Telegdy Ádám (200 m hát), Zombori Gábor (200 m vegyes, 400 m vegyes)

nők:

Ábrahám Minna (200 m gyors), Jackl Vivien (1500 m gyors, 400 m vegyes), Kapás Boglárka (200 m pillangó), Késely Ajna (400 m gyors, 800 m gyors), Molnár Dóra (200 m hát), Pádár Nikolett (200 m gyors), Sebestyén Dalma (200 m vegyes), Senánszky Petra (50 m gyors), Szabó-Feltóthy Eszter (200 m hát), Ugrai Panna (váltó)

nyíltvízi úszás (10 km):

Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf, Fábián Bettina

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×