Infostart.hu
eur:
361.19
usd:
316.97
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöke beszél a szövetség tisztújító közgyűlésén Budapesten, a Magyar Sport Házában 2015. január 30-án.
Nyitókép: MTI/Kallos Bea

Összeesett az uszodában a magyar olimpiai bajnok, agyi ödémát kapott

Hegedűs Csaba, a 100. magyar olimpiai aranyérem birtokosa, egy nap után nyerte vissza az eszméletét. Még a kórházban lábadozik.

Drámai történetről számolt be a Mandiner. Az olimpiai bajnok Hegedűs Csaba – aki az 1972-es, müncheni olimpián győzött a kötöttfogású birkózás 82 kilogrammos súlycsoportjában – pénteken összeesett a budapesti Helia Hotel uszodájában, mentővel a Honvéd Kórházba szállították, ahol kiderült, hogy agyi ödémát kapott.

Mint a 75 éves birkózólegenda elmondta, nem érezte jól magát, a hideg rázta, ezért elment szaunázni a Helia Hotelbe, hogy így kúrálja ki magát, de aztán a Honvédkórházban tért magához. Az olimpiai bajnok azt már csak a jelenlévők elmondásából tudja, hogy rosszul lett, összeesett, és a mentő egyből a kórházba szállította, ahol egy nap után nyerte csak vissza az eszméletét. Mint kiderült, agyi ödémát kapott, amelyhez még társult egy orbánc is. Egy baktérium támadta meg a szervezetét, és a rossz közérzetét elsősorban a 39,6 fokos láz okozta.

A főorvos azt mondta Hegedűs Csabának, hogy ebbe egy átlagember már az uszodában belehalt volna. "Amikor behoztak téged ide, és megláttam, hogy milyen állapotban vagy, már lemondtam arról, hogy még ebben az életben beszélgetni tudunk egymással…" – idézte fel a doktor szavait.

Hegedűs Csaba a történtek után úgy fogalmazott, mindezt égi jelnek tekinti, hogy muszáj életmódot változtatnia és visszavennie a tempóból.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×