Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nyitókép: Facebook / Amarissa Kiara Tóth

Budapesti tenisztorna - Tóth Amarissa elnézést kért Csang Suajtól

Második körös búcsúját követően Tóth Amarissa elnézést kért a Budapesten zajló, 250 ezer dollár (86 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztorna első fordulójában legyőzött kínai ellenfelétől, Csang Suajtól.

"Nem gondoltam volna, hogy pályafutásom első WTA-főtáblás sikere ekkora vihart kavar. Nagyon sajnálom a történteket, tisztelem Csang Suajt játékosként és emberként is. Soha nem állt szándékomban tiszteletlennek lenni, bántani vagy felzaklatni senkit, kiváltképpen az ellenfelemet" - mondta a 20 éves magyar játékos a keddi meccséről, miután csütörtökön kiesett.

Kedden a nyitókörben 5:5-ös állásnál a második helyen kiemelt Csang Suaj egy kereszt tenyerese után a vonalbíró outot ítélt, majd a székbíró is megerősítette ezt, Csang azonban továbbra is hevesen reklamált, mert meggyőződése szerint a labda a vonalon pattant. A pályára kérette a torna supervisorát (versenyigazgatóját) is, aki azonban közölte: nem az ő feladata megítélni, hogy a labda kint volt-e vagy sem. A játék folytatódott, majd a következő labdamentet követően Tóth Amarissa a nyomhoz sétált és a lábával eltüntette, ezt azonban ellenfele zokon vette. A hazai játékos megnyerte az ominózus játékot - elvette Csang adogatását -, amellyel 6:5-re vezetett az első játszmában, riválisa azonban - akit láthatóan nagyon megviseltek a történtek - nem vállalta a folytatást. A női versenyeket szervező WTA csütörtökön közölte, megvizsgálja, mi történt a mérkőzésen.

A világranglistán 548. helyen álló, a magyar fővárosban szabadkártyával induló Tóth Amarissa elsősorban a meccs utáni ünnepléséért kért elnézést:

"Tisztában vagyok vele, hogy nem kellett volna úgy ünnepelnem, ahogy a meccs után tettem, ezt sajnálom. A meccs hevében elragadtak az érzelmeim és a pillanat. A teniszre koncentráltam, nem így akartam nyerni" - jelentette ki Tóth, aki hozzátette, reményei szerint lesz lehetősége beszélgetni Csang Suajjal, és elmondani neki, milyen rosszul érzi magam, hogy a meccsük így ért véget.

Tóth Amarissa a csütörtöki nyolcaddöntőben alulmaradt az ukrán Katerina Baindllal szemben, így búcsúzott a tornától.

Címlapról ajánljuk
Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Először az izraeli védelmi miniszter számolt be "megelőző csapásról", majd az amerikai elnök közölte, hogy nagyszabású támadást indítottak. A deklarált célok között szerepel a rezsimváltás is. Cikkünk frissül.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, milliós városokat bombázott Irán, valószínűleg meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, milliós városokat bombázott Irán, valószínűleg meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×