Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Forrás: mlsz.hu

Meghalt Kardos József

A néhai hátvéd az 1986-os, mexikói labdarúgó-vb mindhárom magyar csoportmérkőzésén játszott. 62 éves korában hunyt el.

Hatvankét éves korában elhunyt Kardos József 33-szoros válogatott labdarúgó, aki az 1986-os mexikói világbajnokságon mindhárom csoportmérkőzésen szerepelt.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának gyászjelentése felidézi, hogy az egykori hátvéd 1960. március 29-én született Nagybátonyban. A helyi Bányász igazolt játékosa volt 1974-től, majd három évvel később átkerült a Salgótarjáni BTC-be.

A legendás edző, Lakat Károly keze alatt játszott az NB II-es csapatban 1978 tavaszán, majd nyáron az Újpesti Dózsa igazolta át. Addigra már bemutatkozott az ifjúsági válogatottban.

Első élvonalbeli idényében bajnoki címet nyert a fővárosi lila-fehérekkel, közben 1979 őszén részt vett Japánban a junior-világbajnokságon. Ő volt a csapatkapitány egy olyan erős keretben, amelynek aztán hat tagja is eljutott a nyolcvanas években felnőtt világbajnokságra.

Az Újpesttel a bajnoki címet követően kétszer ezüstöt szerzett, háromszor Magyar Népköztársasági Kupát nyert. Klubcsapatában 1979 és 1987 között 229 NB I-es mérkőzésen 37 gólt szerzett.

Az MLSZ 1983-ban az év legjobb játékosának választotta.

Pályafutását a Vasasban, majd a görög Apollon Kalamaria együttesében folytatta, később a Dunakeszi VSE és a Váci Izzó MTE játékosa is volt. Ezután kisebb csapatokban játékos-edzőként tevékenykedett.

A felnőtt válogatottban 1980 és 1987 között 33-szor lépett pályára és négy gólt szerzett. Mindhárom magyar mérkőzésen szerepelt az 1986-os mexikói világbajnokságon.

Játékos-pályafutása befejezését követően évtizedeken át edzőként dolgozott, az utóbbi években az MLSZ ellenőreként tevékenykedett.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×