Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
315.01
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Hahn-gólok nélkül is négyet lőtt a Paks

Böde Dániel beállása után négy perccel betalált, a Paks már hat meccs óta veretlen az OTP Bank Ligában.

A Paks hazai pályán hátrányból fordítva 4-2-re legyőzte a második helyen álló Puskás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának pénteki mérkőzésén, így matematikailag még maradt esélye, hogy az utolsó körben odaérjen a bronzérmes pozícióba, míg a felcsútiak egyelőre nem biztosították be az ezüstérmüket.

Az első félidőben jobban és veszélyesebben játszott a Puskás Akadémia, amely egy védelmi hibát kihasználva a félidő derekán megszerezte a vezetést. A Paks igazán ezután sem tudott újítani, viszont a 39. percben büntetőt lőhetett, a góllövőlistát vezető Hahn János azonban elhibázta a lehetőséget.

Fordulás után kissé visszaesett az iram, sokat állt a játék egy-egy kisebb, leginkább taktikai jellegű szabálytalanság miatt. Alig negyedóra telt el, amikor szinte a semmiből egyenlített a Paks, miután a csereként beállt Böde Dániel fejesét Tóth kapus beejtette a gólvonal mögé. Ezután lendületbe jött a hazai együttes, amely tíz perccel később egy öngóllal előnybe is került, majd még mielőtt a felcsútiak felocsúdtak volna, Bognár távoli lövése pattant meg paksi szemszögből szerencsésen, és kötött ki a kapuban.

A kétgólos előny birtokában megnyugodott a hazai csapat, Bognár pedig hamarosan duplázott, ezzel eldöntötte a meccset, amelynek hajrájában a Puskás Akadémia még szépíteni tudott.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×