Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Meghalt Pádár László

Életének 77. évében elhunyt Pádár László, korábbi nemzetközi labdarúgó-játékvezető - tudatta a magyar szövetség (MLSZ) honlapja.

Az MLSZ közleménye felidézi, Pádár 1975. szeptember 10-én vezette első NB I-es mérkőzését, két évvel utána, 1977-ben lett a nemzetközi szövetség (FIFA) kerettagja, amelyhez egy évtizedig tartozott.

Többek között részt vett az 1979-es U20-as világbajnokságon, bíráskodott rangos világbajnoki és Európa-bajnoki selejtezőkön is, illetve az 1979-es bázeli KEK-döntőben Palotai Károly partjelzője volt.

Pályafutása során 48 meccset vezetett FIFA-kerettagként, utolsó NB I-es mérkőzése a Tatabánya-Újpest találkozó volt 1988-ban. Összesen 174. élvonalbeli összecsapáson fújta a sípot.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×