Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Feladta magát az összes körözött Fradi-szurkoló

Feladta magát az összes körözött Fradi-szurkoló

Már húsz embert gyanúsított meg a november elején, egy fővárosi futballmérkőzésen történt verekedéssel összefüggésben a rendőrség; az eddig körözött négy férfi önként feladta magát - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerda este a honlapján.

November 4-én Budapesten, a Groupama Arénában ismeretlen tettesek bántalmaztak két szurkolót, akik közül az egyik súlyos, a másik könnyű sérülést szenvedett. A BRFK súlyos testi sértés és csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt indított nyomozást.

A bántalmazással összefüggésben - már másnap - két férfit gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók. A két férfival szemben a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

A nyomozati cselekmények eredményeként a rendőrök további 18 - a verekedésben részt vevő - szurkolót azonosítottak. Közülük 14 embert kedden, az esti órákban fogtak el. Valamennyiüket előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség további négy ember ellen elfogatóparancsot bocsátott ki. Ők szerdán önként feladták magukat.

A gyanúsítottak közül a nyomozók tíz embert vettek őrizetbe és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására - tették hozzá.

A klubvezetéssel folytatott hosszú tárgyalássorozat eredményeként a november 4-ei FTC-DVSC (2-1) bajnokin tértek vissza a korábban a vénaszkenneres regisztráció miatt távol maradó keménymag tagjai. A meccs szünetében verekedés tört ki a hazai drukkerek között és késelés is történt. Egy ember könnyebben, kettő pedig súlyosan megsérült.

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága múlt kedden úgy döntött, hogy az FTC-nek hárommillió forint büntetést kell fizetnie, és a következő három bajnoki mérkőzésén öt szektort zárva kell tartania.

A Ferencvárosi Torna Club (FTC) múlt pénteken sajtótájékoztatót tartott a történtek miatt. Az FTC vezetősége azt hangsúlyozta: előre megszervezett, tudatos támadás, bűncselekmény történt a szombati labdarúgó-mérkőzés szünetében, amire nem lehetett felkészülni.

Címlapról ajánljuk
Reza Pahlavi, a sah fia megszólalt Ali Hamenei megölése után: szerepet vállalna Irán átmeneti kormányzásában, ha megbukik a rezsim

Reza Pahlavi, a sah fia megszólalt Ali Hamenei megölése után: szerepet vállalna Irán átmeneti kormányzásában, ha megbukik a rezsim

„Nem ismétlődhet meg az iraki káosz” – üzente Reza Pahlavi, az 1979-ben az iszlamisták által megbuktatott iráni sah fia, aki közölte: részt venne Irán átmeneti kormányzásában, ha Ali Hamenei ajatollah halála után megbukik az iszlamista rezsim. Népszavazással megerősített új alkotmányt, majd szabad választásokat szeretne.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×