eur:
393.98
usd:
364.87
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Két világhírű sportverseny egyszerre Budapesten – de hol laknak majd a résztvevők?

Hatalmas elismerés a magyar sportdiplomáciának, hogy két világhírű sportversenynek is otthont adhat jövőre. A vizes világbajnokságot július 14. és 30. között rendezik, míg a hungaroringi verseny július 23-ára került. Némi üröm vegyül azonban az örömbe, miután kiderült: gondot okozhat az egyszerre Magyarországra érkező sportolók és kísérőik elszállásolása.

Ugyan az érintett szállodákkal már egy éve folytatott folyamatos tárgyalásokat a jövő évi budapesti vizes világbajnokság rendezésére hivatott BP2017 Nkft., a Forma-1-es Magyar Nagydíj résztvevői sajtóhírek szerint már lefoglalták a luxusszállodákat.

 A BP2017 Nkft. pénteki közleménye szerint azért nem volt lehetőség korábban a foglalásra, mert az előzetes egyeztetéseket követően csak az ilyenkor kötelező közbeszerzési eljárások lefolytatása után lehet szerződni a tendereken győztes hotelekkel.

"A vizes világbajnokság időpontjának kijelölése a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetséggel, a FINA-val összhangban, széles körű nemzetközi egyeztetés alapján történt 2015 tavaszán. A döntéskor figyelembe kellett venni, hogy 2017. júliusának elején zajlik a wimbledoni teniszbajnokság és a Tour de France kerékpáros körverseny, augusztus 4. és 13. között pedig Londonban kerül sor az atlétikai világbajnokságra. Miután az úszó vb rendezői kézhez kapták Bernie Ecclestone-nak, a Forma-1 vezetőjének arra vonatkozó levelezését is, hogy kész a Magyar Nagydíj időpontját megcserélni, hogy ez által is biztosítsa a FINA-vb optimális megrendezésének körülményeit, a szervezők véglegesítették az időpontot a FINA-val, illetve televíziós partnereivel" - áll a közleményben, amelyben a BP2017 jelzi: mind a Hungaroring Zrt., mind pedig a világbajnokság szervezőbizottsága arra törekszik, hogy a nehézségeket közösen leküzdjék, és - amennyiben marad a jelenlegi helyzet - "más megoldás híján kiaknázzák a két esemény párhuzamos megrendezésében rejlő lehetőséget, legyen szó jegyértékesítésről, országmarketingről, Budapest promóciójáról".

A Magyar Úszó Szövetség elnöke az InfoRádiónak korábban úgy nyilatkozott: mindent meg kellene tenni, hogy ne a jövő júliusi budapesti vizes- világbajnokság közepén rendezzék a Formula-1-es Magyar Nagydíjat. 

Gyárfás Tamás közölte: korábban levelet kaptak Bernie Ecclestone-tól, a Formula-1 vezetőjétől, amelyben jelezte, hogy rugalmas és mindent megtesz.

"Ők abban a hitben voltak, hogy a Formula-1 nem a világbajnokság alatt lesz, hiszen nekik sok évre szóló, előzetes megállapodásuk van a Formula-1-es csapatokkal” - mondta az úszószövetség elnöke.

A szövetség vezetője hozzátette, a televíziós közvetítésben is gondot okoz, úgy fogalmazott: „ki az az őrült, aki saját maga konkurenciája lesz a világ sport-közvéleményét leginkább érdeklő két esemény egyidejű megrendezésével. Mint mondta, a biztonság, a városban való közlekedés, már a repülőtérről való bejutás is problémás lenne. Gyárfás Tamás szerint ez egy óriási anomália, amit fel kell oldani.

A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója korábban az InfoRádiónak nyilatkozva jelezte: nem ért egyet az úszó szövetség elnökével. Gyulay Zsolt szerint, ha olimpiát akarunk rendezni, két ilyen eseményt meg kell tudnunk tartani, bírni kell szállodai és reptéri kapacitással.

„Nem érzem, hogy kioltaná egymást a kettő, sőt akár egy közös stratégiával tudjuk is egymást erősíteni” - mondta a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Gyulay Zsolt kiemelte, nincs mozgástér a Formula-1 Magyar Nagydíj idejének megváltoztatására.

„Ecclestone úrtól ígéretünk volt arra, hogy augusztus első hétvégéjén lenne a Magyar Nagydíj, ami nekünk nagyon jó lett volna, de a pilótaszakszervezet kiharcolta, hogy augusztusban nem lehet nagydíj. A szervezők azt kérték, hogy ne a vizes világbajnokság utolsó hetén legyen a Formula-1-es nagydíj. El tudtuk cserélni a Német Nagydíjjal, így július 23-ra kerültünk. A Magyar Nagydíj harminc éve július végén van. Annyi mozgásterünk volt, hogy 30-án vagy 23-án legyen. Más helyszínre, például az osztrák nagydíjjal történő cserére sincs lehetőség, nincs is ilyen hatáskörünk” - mondta a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Gyulay Zsolt szerint azon kellene dolgoznia a két esemény szervezőgárdájának, hogy együtt legyen sikeres.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×