eur:
388.35
usd:
360.35
bux:
69016.26
2024. május 9. csütörtök Gergely

Így sikerült a sztároknak a magyar bajnokság nyitónapja

A favoritok sikerét hozta a győri országos bajnokság nyitónapja: minőségben Gyurta Gergely érte el a legjobb eredményt, bár ő az 1500-ra készül, „felvezetésként” a világranglista idei 9. legjobb idejével győzött 400 vegyesen. A hazai győriek rögtön belehúztak három aranyéremmel, míg a női 4x200-as gyorsváltóban a kiskunhalasi kvartett történelmi győzelmet aratott.

Verrasztó Dávidnak nincs szerencséje a győri bajnokságokkal: egy éve akut gyomorrontás, az idén egy hátsérülés miatt kénytelen távol maradni az eseménytől. A világranglista másodikjának távollétében is született kiemelkedő idő: Gyurta Gergely 4:14.79-es ideje kifejezetten minőségi, hiszen 9. az idei világranglistán. Hogy ennyire jól sikerült az úszás, abban nem kis szerepe volt az ifjúsági olimpiai bajnok Grátz Benjáminnak, aki szinte végig vezetett, ám az ifjabbik Gyurta végül hatalmas hajrával megelőzte.

Én elsősorban az ezerötszázra koncentrálok, ennek ellenére ez most kifejezetten jól esett – mondta a bajnok. – Nem is tudom, itthon mikor született az évnek ebben a szakaszában 4:15-ön belüli idő, talán amikor Cseh Laci és Kis Gergő csatázott. Szóval úgy tűnik, a franciaországi edzéseknek meglesz az eredményük.”

Leendő ezerötös vetélytársa, Bernek Péter szintén remek győzelemmel indította az eseményt, 200 gyorson bizonyult a legjobbnak, négy tizeddel előzve meg Kozma Dominikot.

„A kezdés lehetett volna kicsit gyorsabb, de összességében ezt az időt terveztem, azaz elégedett voltam” – összegzett Bernek Péter.

A hölgyek már túlvannak az 1500-on: Kapás Boglárka utcahosszal győzött – egy bronzot hozó 400 vegyessel a háta mögött –, majd megjegyezte: „Könnyed úszás volt, az idő lehetett volna jobb is, ám ehhez ezen a távon szükség van ellenfelekre, most pedig nem igazán tudtak megszorítani.”

Sebestyén Dalma biztos kézzel „húzta” be a női 200 mell győzelmét, míg Szilágyi Liliána 50 pillangón diadalmaskodott, 9 századdal előzte meg Verrasztó Evelynt. Szintén éles csata folyt Jakabos Zsuzsanna és György Réka között 400 vegyesen, végül a rutin felülkeredetett (33 század volt a különbség), bár Jakabos Zsu nem volt túlzottan elégedett:

„Ez nem volt az igazi. Délelőtt is megnyomtam, mert hozzá kell szoktatnom magam, hogy kétszer kell egy nap erősen úszni, viszont a döntőre valahogy fejben nem voltam ott, azaz nem fizikálisan fáradtam el, egyszerűen nem állt össze az úszás.”

További két hazai siker is született: Balog Gábor parádés versenyen győzte le Cseh Lászlót – „annyira mentem, hogy a zászlósort sem figyeltem, egyszer csak jött a fal; egyéni csúcs, ez jó hír, kell a minél jobb százhoz, de azért a hangsúly a kétszázon van” –, majd a férfiak 4x100-as gyorsváltójában is a győriek érték el a falat elsőként. Utóbbi szám krónikájához tartozik, hogy az egriek bronzérmes váltójában úszott Kutasi Gergely, aki egyébként a junior világbajnok nyíltvízi úszó Kiss Nikolett edzője.

A hölgyek váltóviadalában történelmi sikernek lehettünk szemtanúi: az edzéseiket egy 19 méteres medencében végző fanatikus kiskunhalasi úszólányok a klub történetének első bajnoki címét szerezték a 4x200 méteres viadalban.

Az első nap bajnokai

Férfiak

200m gyors: Bernek Péter (BVSC-Zugló) 1:47.43

50m hát: Balog Gábor (Győr) 25.39

400m vegyes: Gyurta Gergely (UTE) 4:14.79

4x100m gyorsváltó: Győri Úszó SE 3:22.34

(Takács Krisztián, Gyárfás Bence, Lobanovszkij Maxim, Balog Gábor)

Nők

50m pillangó: Szilágyi Liliána (BHSE) 27.14

200m mell: Sebestyén Dalma (Hullám 91) 2:27.47

400m vegyes: Jakabos Zsuzsanna (Győr) 4:39.03

1500m gyors: Kapás Boglárka (UTE) 16:23.21

4x200m gyorsváltó: Kiskunhalas 8:12.41

(Juhász Janka, Vas Luca, Szilvási Gréta, Juhász Adél)

Címlapról ajánljuk
Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét, Hszi Csin-pinget. A tárgyalások után az előzetes hírek szerint mintegy másfél tucat megállapodást írtak alá, majd sajtónyilatkozatot tett a két vezető. Orbán Viktor felsorolta az ágazatokat, amelyekben megállapodások jöttek létre. Hszi Csin-ping kiemelte: stratégiai partnerséget köt a két ország, amellyel arany útra terelik a kínai–magyar kapcsolatokat.

18 kínai-magyar megegyezés született - bejelentették a konkrétumokat

A külgazdasági és külügyminiszter számolt be azon fontosabb projektekről, amelyekkel kapcsolatban a kínai elnök és delegációjának budapesti tartózkodása idején megállapodást kötöttek. Reptéri gyorsvasút, olajvezeték, "szupergyors" határátkelőhely is létesül.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×