eur:
393.42
usd:
368.4
bux:
65930.86
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Bernd Storck a pótselejtezőről

Bernd Storck szövetségi kapitány kijelentette: a Norvégia elleni pótselejtezőn játékosaival együtt mindent megtesznek azért, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 1972 után ismét kijusson az Európa-bajnokságra.

"Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy pótselejtezőt játszunk. Nehéz szituáció volt a játékosok, a szövetség és jómagam számára is, amikor átvettem a csapatot, de együtt, közösen megoldottuk a feladatot" - mondta a telki edzőközpontban tartott hétfői sajtótájékoztatón a német szakvezető, aki Dárdai Pált váltotta a kispadon nyáron, miután a Hertha BSC nem engedte a továbbiakban a magyar szakember kettős szerepvállalását.

Storck megismételte, örül, hogy a visszavágó lesz hazai pályán, szerinte a Feröer-szigeteki meccset látva ez előny lehet, mert a szurkolók a nemzeti együttes mögött állnak.

A riválisról szólva azt emelte ki, hogy fiatal futballistákból áll a norvég válogatott, de így is nemzetközi szinten jegyzett futballisták alkotják, közülük többen a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában szerepelnek klubcsapataikkal. Elmondása szerint hadrendjüket tekintve 4-4-1-1-es és a 4-4-2-es rendszert preferálja Per-Mathias Högmo szövetségi kapitány, akinek csapata csak az utolsó játéknapon, olaszországi vereségével vesztette el az egyenes kvalifikációt jelentő második helyet a csoportjában. Megjegyezte még, hogy erős a norvégok védelme, amit többek között az jelez, hogy a tíz csoportmeccsükből haton nem kaptak gólt.

Storck eleinte nem kívánt esélylatolgatásba bocsátkozni, majd mosolyogva azt mondta, hogy mindkét gárdának 50 százalék esélye van a párharc megnyerésére. Hozzátette, azt tartja fontosnak, hogy november 12-én az első, oslói meccsen olyan eredményt érjenek el, hogy három nappal később, a másodikon bármi megtörténhessen a magyar szurkolók támogatásával.

A nehézségek között említette, hogy a legutóbbi, görögországi meccsen problémájuk volt az állóképességgel, ezen szerinte javítani kell, s reméli, hogy a játékosok megfelelő állapotban érkeznek majd az edzőtáborba. Nem örült annak, hogy a legkorábbi időpontban lesz az első találkozó, mert így kevesebb idő jut majd a felkészülésre, amelynek első napján még külön dolgoznak majd játékosai annak függvényében, hogy az előtte levő hétvégén ki mennyit játszott a klubjában.

Storck hangsúlyozta, sokat fejlődött a magyar válogatott az általa irányított első, románok elleni és a legutóbbi, görögországi találkozó között. Szerinte csapata sokkal jobban játszott Pireuszban annak ellenére is, hogy akkor négy gólt kapott, míg a románok ellen gól nélküli döntetlent ért el. Szerinte amin javítani kell az, hogy az utolsó negyedórában többet kell birtokolni a labdát, mert ezt nem sikerült megvalósítani Észak-Írországban és Görögországban sem, s - többek között - emiatt kapott gól mindkét meccsen a hajrában a válogatott.

Saját magáról úgy nyilatkozott, hogy nem érez extra nyomást, mert nyomás mindig van az emberen, akár klubedző, akár szövetségi kapitány.

A nemzeti együttes az 1986-os világbajnokság óta először vehetne részt nagy nemzetközi tornán, az Eb-re pedig története során harmadszor juthat ki. Erre legutóbb 1972-ben volt példa.

Címlapról ajánljuk
Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, viszont az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.

Ennyire vegyes a kép Európában a gázai konfliktussal kapcsolatban

Az öreg kontinensnek közben már nem igazán osztanak lapokat, sokkal inkább a térségi szomszédoknak, illetve az Egyesült Államoknak - vélekedett az InfoRádióban Sayfo Omar (Migrációkutató Intézet). Jól látható szerinte, hogy a kormányok elsődleges célja, hogy a konfliktus ne terjedjen át az utcákra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Megint ütöttek egyet a forinton

Megint ütöttek egyet a forinton

Szerdán gyengült a dollár ez elmúlt napok jelentős erősödését követően, ez pedig a forintnak is segített: az euróval szemben a 393-as, a dollárral szemben pedig egészen a 368-as szintekig erősödött vissza a magyar fizetőeszköz. Ezt követően csütörtök reggel is tovább tudott erősödni a forint, egészen 392-ig jutott az euróval szemben, itt azonban elfogyott a lendület és már délelőtt 394 közelébe visszaütötték a magyar fizetőeszközt. Ami a gazdasági eseményeket illeti, csütörtökön az ÁKK kötvényaukciót tart, délután pedig az amerikai lakáspiacról újabb adatot közölnek, utóbbi a monetáris politikai kilátások szempontjából érdekes. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×