eur:
388.78
usd:
360.75
bux:
68695.93
2024. május 7. kedd Gizella

Ötgólos mérkőzésen nyert vendégként az MTK

Az MTK a Puskás Akadémia stadionjában gyűjtötte be a három pontot szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában.

A fővárosi csapat - amely sorozatban hatodszor játszott idegenben - négy nyeretlenül megvívott mérkőzés után győzött.

A Puskás Akadémia a legutóbbi hat mérkőzésén nem tudott nyerni.

OTP Bank Liga, 12. forduló:
Puskás Akadémia-MTK Budapest 2-3 (1-1)

Kiegyenlített játékot hozott az első félidő, mindkét oldalon akadtak helyzetek, s bár a gólváltást követően a játékrész végét megnyomta a hazai csapat, a szünetig nem változott az eredmény.

A második félidőt az MTK kezdte aktívabban, ennek meg is lett az eredménye, a vendégek vezető gólja után azonban a hazaiak kerültek fölénybe, egyenlítettek, majd továbbra is támadásban maradtak, mégis az MTK szerezte meg a győzelmet érő találatot. A mérkőzés képének a döntetlen jobban megfelelt volna.

Címlapról ajánljuk
Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.

Nézőpont: a Tisza előzi a DK-t, a Momentum a tavasz nagy vesztese

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásának eredményei szerint egy hónappal az európai parlamenti választás előtt a Fidesz–KDNP listája vezet 48 százalékkal, Magyar Péter pártja, a Tisza Párt a második 21 százalékkal, a DK–MSZP–Párbeszéd koalíció áll a harmadik helyen 12 százalékkal. Őket követi a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 7 százalékkal, a Mi Hazánk pedig 5 százalékon van, a tavasz vesztese a Momentum lehet.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×