Eredmény, E.ON ob I, 4. forduló:
Szolnoki Dózsa-Közgép - Tiszavirág-Szeged-Diapolo 19-7 (4-1, 3-4, 7-0, 5-2)
Az elmúlt szezon ezüst- és bronzérmesének új idénybeli első bajnoki találkozóján csak a nagyszünetig volt kérdéses, hogy visszavág-e a Szolnok a Magyar Kupa tavalyi döntőjében elszenvedett vereségért.
Az ob I 2014/15-ös pontvadászatára meggyengült csongrádiak - noha a vezetést még ők szerezték meg - az ugyanakkor tovább erősödött házigazdákkal szemben már az első negyedben háromgólos hátrányba kerültek a Vízilabda Aréna nézőinek örömére. A folytatásban azonban még vissza tudtak kapaszkodni a vendégek, akik a második nyolc perc megnyerésével kétgólosra szűkítették a hátrányukat.
A harmadik játékrészben aztán a Szolnok gyorsan dűlőre vitte a dolgot, s a végül négyszer is eredményes csapatkapitány, az olimpiai és világbajnok Varga Dániel vezérletével egy 7-0-s "szakaszgyőzelemmel" el is döntötték a rangadó kimenetelét. Az ifjabbik Varga, a szintén ötkarikás aranyérmes és vb-első Dénes, továbbá az olimpiai bajnok center, Kis Gábor két-két találattal segítették együttesüket, míg az Olaszországból hazatért kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok Madaras Norbert három góllal vette ki a részét a váratlanul nagy különbségű diadalból.
A szegedieknél a Vasastól érkezett fiatal Manhercz Ádám jeleskedett, aki három gólig jutott.
A súlyos vereségért az új idény hazai kupasorozatának hajrájában próbálhat meg visszavágni a címvédő, de felettébb szerények a kilátásai arra, hogy a negyeddöntő oda-visszavágós párharcát sikerrel vívja meg a bajnokságban százszázalékos teljesítménnyel vezető Szolnokkal szemben.
Később:
ZF-Eger - RacioNet-Honvéd 15.30
Kaposvári VK -PVSK-Mecsek-Fűszért 16.00
A-Híd-OSC-Újbuda - Debreceni VSE 18.00
VasasPlaket - BVSC-Wáberer Hungária-Zugló 18.00
Valdor-Szentes - FTC 18.00
UVSE-Hunguest Hotels - KSI SE 19.00
Hatalmas jégdarabok estek, lecsap Budapestre a szupercella - térkép, riasztások